Eddig hibátlan – jöhet a neheze

Három győzelemmel zárta a magyar női válogatott a dániai Európa-bajnokságon a csoportmérkőzéseket. Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese szombaton Szlovéniát 31-28-ra győzte le, míg vasárnap, a csoportdöntőn Csehország ellen 33-26-ra nyert, így a kedden rajtoló középdöntőt négy ponttal kezdi.

Sütõ-Nagy Zsolt
2002. 12. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2. fordulóban, Szlovénia ellen már a továbbjutás volt a tét a magyar válogatott számára. Mocsai Lajos szövetségi kapitány egy kicsit tartott a mérkőzéstől, mert az ellenfél az első fordulóban 14-6-os vezetést követően váratlanul összeomlott, és végül 25-20-ra kikapott Csehországtól, azaz mindenképpen javítani szeretett volna. A magyar együttes ugyanakkor egy újabb győzelemmel már biztosíthatta helyét a középdöntőben.
Hiába kezdett jól a magyar válogatott (már az 5. percben 2-0-ra vezetett), jelentősebben nem sikerült elhúznia, sőt fokozatosan felzárkózott az ellenfél. Míg a fehéroroszok ellen Németh Helga játszott parádésan az első félidőben, ezúttal Farkas Ágnes volt a vezéregyéniség, s miután a balátlövő mellé csak az Eb-újonc jobbszélső, Lovász Zsuzsa tudott felnőni, roppant izgalmasan alakult a találkozó. Noha a magyar csapat többször is vezetett négy-öt góllal – 13-9, 19-14 –, az ellenfél egy percig sem adta fel, s amikor a második félidő közepén egy újabb hullámvölgy következett a mieink játékában, kiegyenlített a szlovén válogatott (21-21). Szerencsére a gyengébb cseresorral rendelkező rivális egyre jobban elfáradt, míg a Németh helyére állt Mehlmann hamar levetkőzte kezdeti idegességét, s négy góljával jelentős mértékben hozzájárult a 31-28-as sikerhez.
A dániai hagyományoknak megfelelően a magyar csapat szerzett vezetést a csoportdöntőn, Csehország ellen, de az is az itteni hagyományokhoz tartozik, hogy a mérkőzés elején nagyobb előnyt nem tudott kiharcolni az együttes. Ennek ellenére Mocsai Lajosnak tegnap nem kellett sokáig izgulnia, a félidő közepén az ezúttal is gólerősen játszó Farkas Ágnes, valamint a jól előkészítő Siti Eszter jóvoltából belelendült a csapat. Az első félidő végén 17-13-ra vezetett a magyar válogatott, s az egyetlen apró izgalmat Farkas bokasérülése jelentette, Adamkova esett rá a magyar lányra. A Farkas helyére beállt Szrnka Hortenzia gyors gólja azonban megmutatta, ha szükséges, pihenhet a magyar csapat vezéregyénisége.
A szünetben Hámori József masszőr keze aranyat ért. Farkas a fordulást követően két gyors góllal jelezte, nincs nagyobb baj. 20-13-ra elhúzott az együttes, így Farkas ismét pihenőt kaphatott, támadásban Szrnka vette át a helyét, és rutinos klasszisokat megszégyenítő magabiztossággal szórta a gólokat. Amikor pedig a harmadik kisbüntetését begyűjtő Németh helyére Mehlmann Ibolya állt, és Sitit Görbicz Anita váltotta, már szinte teljes volt a juniorcsapat. A fiatalok nem ijedtek meg, így végül a 33-26-os győzelemmel a magyar válogatott négy ponttal kezdheti a középdöntőt – a Szlovénia és a Csehország elleni eredményt viszi magával a csapat –, ahol kedden 18.30-kor lép legközelebb pályára, ám hogy melyik csapat ellen, az a lapzártánkkor még tartó Norvégia–Oroszország mérkőzés eredményétől függ.
További eredmények. A csoport: Jugoszlávia–Svédország 31-28, Románia–Svédország 30-25, Jugoszlávia–Ausztria 30-23, Jugoszlávia–Románia 32-25. B csoport: Dánia–Ukrajna 27-23, Dánia–Franciaország 20-17, Ukrajna–Hollandia 28-26. C csoport: Oroszország–Németország 25-22, Norvégia–Spanyolország 25-25, Oroszország–Spanyolország 24-24, Norvégia–Németország 26-18. D csoport: 2. forduló. Csehország–Fehéroroszország 25-19. Magyarország–Szlovénia 31-28 (16-14). Magyarország: Pálinger – Lovász 7, Pigniczki 1, Németh, Farkas 12/6, Siti 3, Kirsner 4, cserék: Sugár (kapus) Kulcsár, Mehlmann 4, Görbicz. Szlovénia: Tutnjic – Ceckova 5, Freser 2, Mijatovic 2, Doler 1, Cerar 4, Dajcman 1, cserék: Gorski (kapus), Vincic, Plesko 1, Ilic 7/2, Kurent 2, Oder 3. Hétméteresek: 6/6, illetve 2/2. Kiállítások: 12, illetve 10 perc.
3. forduló: Szlovénia–Fehéroroszország 27-23. Magyarország–Csehország 33-26 (17-13). Aarhus. Magyarország: Sugár – Lovász 5, Pigniczki, Németh 3, Farkas 10/6, Siti 2, Kirsner 1, cserék: Pálinger (kapus), Pádár 2, Mehlmann 2, Tóth 1, Szrnka 6, Görbicz 1. Csehország: Cerna – Knytlova, Polaskova 2, Fabikova 3, Valova 3, Romanova 1, Cumplova 11/8, cserék: Ajglova (kapus), Roubinkova, Adamkova, Vaskova, Simerska 2, Handlova 4. Hétméteresek: 8/6, illetve 8/8. Kiállítások: 6, illetve 6 perc.
A D csoport végeredménye: 1. Magyarország 6 pont, 2. Csehország 4, 3. Szlovénia 2, 4. Fehéroroszország 0.
*
Férfi Bajnokok Ligája 5. forduló, A csoport: Veszprém–Wisla Plock (lengyel) 38-24, Magdeburg (német)–Panellinosz (görög) 30-29. Az állás: 1. Veszprém 10 pont, 2. Magdeburg 8, 3. Panellinosz 2, 4. Wisla Plock 0. Férfi KEK nyolcaddöntő, 1. mérkőzés: Pick Szeged–Tatran Presov (szlovák) 36-22. Férfi EHF Kupa nyolcaddöntő, 1. mérkőzés: Dunaferr–RK Sintelon (jugoszláv) 27-19.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.