Négyes ütő

Nagyot változott a világ a televíziós közvetítéseknél: hol vannak ma már az egykori intervíziós csomagokban kapott legendás keletnémet–csehszlovák meg bolgár–szovjet barátságos futballmecscsek, nem beszélve a különféle szpartakiádokról. Ma már egyértelműen műsorként kívánják eladni a csatornák a sportot, ami természetesen dicséretes törekvés. Főként, mert azt sejteti, hogy a nézőt szolgálják, hozzá kívánnak minél több információt eljuttatni.
Ezért hívnak meg szakértőket a stúdióba, meg a pálya szélére.
A gond csak az, hogy vendég szó szerint veszi a felkérést, és – szakért. Röpködnek a bennfennteseknek oly kedves kifejezések, a néző pedig csak ül, és tátja a száját. Legtöbbször egy kukkot sem ért abból, amit hall, így aztán hamvába holt kísérlet a kiszolgálása. Olyan ez, mint a közkedvelt meteorológus házaspár, a férj és a feleség immáron esztendők óta azon van, hogy megvalósítsa önmagát, ahelyett, hogy elmondaná röviden, tömören, milyen lesz az idő. Az egyikük sílécekkel a kezében köszönti a havazást, a másikuk virágcsokrot szorongatva lihegi felém, hogy szép őszünk van, ám hogy mit vegyek elő a szekrényből – pulóvert? fürdőnadrágot? –, arra nem kapok tanácsot.
A héten a nyíregyházi röplabdás lányok meccse kapcsán annyit hallottam egy bizonyos ,,négyes ütőről”, hogy alig bírtam követni a játékot, még az is csak utólag tűnt fel, hogy a sportág tudora előbb azt mondta, hogy a spanyol ellenfél legyőzhető, majd azzal zárt, hogy szép eredmény az egy-hármas vereség (vagy-vagy – én így tartom).
A női kézilabda Európa-bajnoksághoz kedvet csináló műsortól sem lettem okosabb, hiszen az ellenfelek erejére kíváncsian csak arról tájékoztattak, hogy az egyik országba valók így lépnek ki a falból, máshol meg más a módi, meg hogy melyik sztárnak ilyen vagy olyan a mozgása (amplitúdóban leírva).
Futballban sem jobb a helyzet. Aki kommentál, azt láttam játszani. Nagyobb erő ez a hitelességhez, mint az edzéselméleti tankönyv második fejezetének harmadik bekezdését hallani tőle. Kiderül általa, hogy mennyire van szüksége neki a futballra, s mennyire a futballnak rá, de ez mellékszál. Fontosabb, hogy miközben hol unott, hol pedig túlontúl indulatos ifjak poroszkálnak, ugrándoznak a labda környékén meglehetősen komikus azon töprengeni, hogy vajon, hol csúszott hiba a „tolódásba” (adott esetben mindenütt, ezt csak a tények kedvéért).
A sport őszinte, ott a teljesítmény, ami mindennél fontosabb. Ha nem arról hallok, ami a látottakat kiegészíti, ha tudálékos okoskodással szembesülök, akkor maradjon inkább csak a kép. A lényeg.
Őszinte a sport abban is, hogy a mi fölkent szakértőink magától értetődően tegezik a játékosokat, a mestereket, ahogy az megszokott, magától értetődő a lelátón ülő szurkolóknál. Drukkerek tehát ők is. Márpedig a szurkoló véleményére senki sem kíváncsi, hogy mit gondol, nem nélkülözhetetlen eleme egy igazi sporteseménynek.
Akármennyire is szándékában áll az önmegvalósítás.