-VÍZILABDA-
Négy csapat kapott meghívást a „szerényen” Final Fournak titulált tornára, a bajnok Domino-BHSE, a BVSC, az FTC és az Újpest. A tegnapi elődöntők papírforma-eredménnyel indultak, hiszen a BVSC legyőzte az Újpestet. A háromgólos különbség biztos sikert sejtet, ám a meccs igencsak szoros volt, köszönhetően az ifjú újpesti pólósok bátor játékának. Az utolsó negyed előtt még döntetlen volt az állás, a záró felvonás döntött a vasutasok javára.
A két mérkőzés között vehette át az év vízilabdázójának járó díjat Stieber Mercédesz és Benedek Tibor, majd következett a Domino-BHSE és az FTC.
Az első negyedben felváltva lőtték a gólokat a csapatok, így aztán magától értetődő volt a döntetlen a szünetben. A második negyed közepén aztán két góllal elhúzott a Domino. Katonás elhagyta a labdát, Báránynak pedig szólója után még arra volt ideje, hogy alaposan körülnézzen, követi-e valaki, majd kivárja, amíg Pelle kapus süllyedni kezd, s csak aztán lőtt a kapuba. Nem sokáig tartott azonban a Domino fölénye, az FTC szisztematikusan játszva kiegyenlített. A negyed utolsó gólja újra a Dominóé volt, s igencsak pazar: Biros csodálatos távoli passzal találta meg centerben Molnár Tamást, aki egy szemvillanás alatt a kapuba továbbította a labdát.
A harmadik felvonásban tovább növelte előnyét a bajnokcsapat Bárány és Biros csodaszép góljainak köszönhetően, s persze annak is, hogy 8-6-os Domino-vezetésnél hiába látta el időt kérve tanítványait jó tanácsokkal Gyöngyösi edző, az éppen soros emberelőnyt kihagyta a Fradi.
A záró fejezetben ismét kiderült, hogy ami késik, nem múlik, a Fradi ugyanis a következő előnyét Nyéki jóvoltából kihasználta, így ismét csak egy gól volt a különbség. Nem sokáig, mert a Domino sem hibázott fórban, majd Bárány újra szólózhatott, és ezzel minden eldőlt.
Ma, a döntőben a Domino-BHSE a BVSC-vel, a harmadik helyért az FTC az Újpesttel találkozik. A torna győztese egymillió forinttal lesz gazdagabb, a másodiknak ötszáz-, a harmadiknak háromszáz-, a negyediknek kétszázezer forint jár.
FILA Final Four. BVSC–Újpest 11-8 (1-2, 4-1, 1-3, 5-2). Komjádi uszoda, 800 néző, vezette: Juhász, Vojvoda. Gólok: Ibolya 3, Vincze, Kis 2-2, Császár, Varjas, Petik, Zoufal 1-1, illetve Suti 3, Benczur 2, Kovács, Varga, Zentai 1-1. Domino-BHSE–FTC 10-8 (2-2, 4-3, 2-1, 2-2) 1000 néző, vezette: Németh, Székely B. Gólok: Bárány 4, Kiss G., Biros, Molnár 2-2, illetve Kádár, Nyéki 3-3, Lehmann 2.
n
Ötödik nekifutásra először hódíthatja el az európai Szuperkupát a Vasas, ha holnap a Komjádi uszodában legyőzi a görög Olimpiakosz Pireuszt. Noha a mérkőzés nem szerepel az Európai Úszóliga (LEN) naptárában, mégiscsak folytatása a Szuperkupa-mérkőzések 1975-ben kezdődött, és 1996-ban megszakadt sorozatának.
A Bajnokok Ligája-címvédő görög együttes és a KEK-győztes angyalföldi csapat találkozója előtt Somossy József, a Vasas vezetőedzője elmondta: „Az ilyen meccseket általában ünnepi, gálahangulat jellemzi, de nekünk meg kell felelnünk a saját magunk, és a nyilvánosság elvárásainak. Ezért aztán mindent megteszünk, hogy minőségi, korszerű vízilabdát mutassunk be, s ha győzni tudunk vele, az külön öröm.”
A szurkolók és a tévénézők már az „igazi” Vasast láthatják a 18 órakor kezdődő összecsapáson (tv: m2), hiszen Somossy több mint hét hónap után ismét a lehető legjobb összeállításban küldheti a medencébe együttesét (december elején minden játékosának lejárt az eltiltása).
Az Olimpiakosz – amelynek Kásás Zoltán a mestere – május végén éppen Budapesten nyerte meg a BL-döntőt a Domino-BHSE ellen (9-7), azóta először látogat a magyar fővárosba. A csapat a görög bajnokságban pillanatnyilag harmadik a Vuliagmeni és az Ethnikosz mögött. Noha Kásás nem mindig elégedett játékosai hozzáállásával, úgy véli: „Vasárnapra kegyetlenül felszívják magukat, és nem adják majd könnyen a bőrüket. Úgy érzem, most nem lesz lezserkedés, mégiscsak BL-címvédők, nem akarnak lebőgni. Márpedig ha hajlandók együtt gondolkodni, akkor igenis működik ez a csapat, s nem is akárhogyan.”
A Vasas 1979-ben, 1984-ben, 1985-ben és 1995-ben játszott a Szuperkupáért, de mindannyiszor alulmaradt. Az angyalföldiek számára a mérkőzés mottója a Szuperkupa műsorfüzetében is olvasható sóhaj lehet: „Ötödszörre csak sikerül!”
Bóka János: Magyar Péter és a Tisza Párt programját Brüsszelben írják
