Rogge üzenete

Sütõ-Nagy Zsolt
2002. 12. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha volt is bennünk még csöppnyi illúzió, hogy a sport amolyan sziget lehet életünkben, ahol a nemes eszméknek, a fair playnek helye van, s nem mindent az egyéni érdekek vezérelte üzleti szempontok irányítanak, akkor már ezzel a maradék idealizmusunkkal is leszámolhatunk. Nem kisebb tekintély, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Jacques Rogge tudatta a világgal, hogy a legtekintélyesebb sportszervezet számára nem a tradíciók, a sportszempontok a fontosak, hanem kizárólag a pénzügyi érvek.
A belga üzletember – a hagyományos értelemben sportvezetőnek mégsem hívhatjuk –, akit éppen egy esztendeje koronáztak meg a NOB trónján, szinte félvállról vetette oda mindezt. Bejelentette: azért lehetetlen, hogy a föld déli részén fekvő ország rendezzen téli olimpiát, mert arra „lent”, délen csak nyáron lenne lehetőség, így valószínűleg az időpontja ütközne a labdarúgó-világbajnokságéval. Az Új-Zélandon napozó elnök nyilván azonnal lelohasztotta a déli félteke lelkesedését, ám az üzenet nem elsősorban nekik, és legkevésbé sem a téli olimpia leendő helyszíneiről szólt.
Arról ugyanis már nem elmélkedett a NOB-üzletember, hogy szakmai szempontok is kizárják a déliek pályázatát, hiszen szinte lehetetlen felkészülni egy júniusi vagy júliusi téli olimpiára. A sportolóknak ugyanis elméletileg akkorra kellene csúcsformába lendülniük, márpedig az északi oldalon, ahol ezek a sportágak profi szinten működnek, márciusban lezárul a szezon. Az pedig nehezen elképzelhető, hogy majd májusban valahol délen elkezdenek alapozni, és egy-két hónap múlva kirobbanó teljesítményekre lesznek képesek.
Bár…
Jacques Rogge érvrendszere szerint semmi nem lehetetlen, csak annak tűnik! Minden kizárólag pénzkérdés, s mint tudjuk, sok pénzzel a NOB is megvehető. Emlékezhetünk az utóbbi évek botrányaira, amelyek – az a gyanúm – messze nem lettek tökéletesen felgöngyölítve, hiszen csak a helyszínek kiválasztását érintették, mélyebb összefüggéseket nem vizsgáltak. Márpedig emlékezhetünk arra is, hogy a strandröplabda – amely egyébként világszerte népszerű – éppen a Coca-Cola fellegvárában, Atlantában lett azonnal hivatalos műsorszám, pedig ezt megelőzően kizárólag a szamárlétrát végigjárva kerülhetett egy-egy új sportág a programba. Atlantában azonban nem kellett bemutatózni, rögtön érmeket osztottak.
A Coca-Cola példát szolgáltatott az egész délnek! Sok pénzzel meg még többel minden megoldható. Az Antarktiszon ugyanis egész esztendőben kiváló hóviszonyok vannak, márciusban nem kell bezárni a téli szezont, egy tehetős szponzor átköltöztethet mindenkit a senki földjére, ahol a nyári rajtig – akár augusztusig is, hogy ne essen egybe a labdarúgó-világbajnoksággal a rendezvény – kedvükre készülhetnek a sportolók. Az utazási irodák rajongani fognak az ötletért, hiszen a legkitartóbb szurkolók alighanem ide is követnék a kedvenceket, s máris tombolna a biznisz.
Vagy lehet, hogy az üzenet igazából nem délnek szólt, hanem az öttusa, a vívás, a birkózás, s még néhány tradicionális sportág vezetőinek? Gyanítom, megkezdődött a legnagyobb verseny, amelyben a hagyományok küzdenek meg Jacques Rogge-gal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.