Újabb tusakodás a túlélésért

Az öttusázók most örüljenek vagy továbbra is aggodalmaskodjanak? A Nemzetközi Olimpiai Bizottság múlt heti rendkívüli közgyűlésén többórás vita után a tagok a döntést a 2004-es athéni olimpia utánra halasztották, akkor határoznak majd arról, hogy az öttusa maradhat-e az olimpia műsorán. A klasszikus összetett sportág tehát időt nyert, de a veszély nem múlt el…

-ÖTTUSA-
Mi magyarok akár ünnepelhetnénk is, mert a világ azon kevés országai közé tartozunk, ahol az öttusa évtizedek óta eredményes, s ezért népszerű is. Sőt elbüszkélkedhetünk azzal, hogy a világon az egyetlen olyan ország vagyunk, ahol több ezer néző szurkol egy világversenyen (1999, Budapest). Az öttusa sorsa tehát számunkra fontos, viszont annyira nem lehetünk elfogultak, hogy elhallgassuk: a nemzetközi szövetségnek ugyan 95 tagországa van, de a sportágat a világon alig néhány ezren űzik.
A versenyzőknek öt sportágban: lövészetben, vívásban, úszásban, lovaglásban és futásban kell felkészülni, amely nem csupán pénz-, hanem időigényes is. A befektetett munka és az öt számban nyújtott teljesítmény alapján a sportolók közül elméletileg az öttusázóknak járna a legnagyobb erkölcsi és anyagi elismerés, a gyakorlatban azonban éppen a fordítottja az igaz. A nehéz, összetett sportág amatőr maradt, s legjobbjai csak néhány országban kapnak olyan anyagi támogatást, amelyből ha nem is fényesen, de meg tudnak élni. Így aztán a száz főre becsült férfi és ötvenfős női nemzetközi mezőny többsége amatőr.
Ennél nagyobb gond, hogy az öttusa nehezen követhető, közvetíthető sportág, ezért a nézőknek és a szponzoroknak nehezen adható el. Pedig a nemzetközi szövetség vezetői az elmúlt másfél évtizedben – a NOB nyomására – folyamatosan próbálták megreformálni a sportágat, nem sok sikerrel.
A hagyományos ötnapos versenyek lebonyolításáról áttértek a négy, a három, majd tíz évvel ezelőtt az egynapos viadalok rendezésére. Eközben szakmailag olyan elfogadhatatlan szabályt is hoztak, hogy a selejtezőkből törölték a végső eredményt döntően befolyásoló lovaglást, ezért például az idén a magyar férfi válogatott „négytusában” lett világbajnok, mert egyedül Magyarországnak került három versenyzője a fináléba.
A drasztikus csökkenés ellenére az öttusa továbbra sem lett a közönség kedvence, mert míg a legnépszerűbb profi sportágak versenyei a szurkolónak két-három órás szórakozást jelentenek, addig a modern pentatlon szerelmeseinek szabadságot kell kivenniük, ha munkanapon végig akarják követni a reggel héttől este hétig tartó viadalt, amelyek élő közvetítésére kevés országban vállalkoznak a televíziók.
Egy évtizeddel ezelőtt történt már kísérlet egy jól nyomon követhető, látványos, egyszerű és gyors verseny bevezetésére. A világ- és olimpiai bajnok Fábián László olyan gálaversenyeket rendezett Budapesten, amelyen a versenyzők – a triatlonhoz hasonlóan – folyamatosan teljesítették az öt tusát, és a páros viadalok nagy sikert arattak. A szakemberek fanyalogtak, mert ez az öt tusa nem a hagyományos öttusa. Ezért aztán a biztató kezdeményezés abbamaradt, pedig valamilyen valóban forradalmi változás menthetné meg ezt a nagy múltú sportágat. A hagyományőrzés nemes dolog, habár Coubertin báró elképzelése is az volt, hogy az öt versenyszámot megszakítás nélkül kell egymás után teljesíteni.
Az utóbbi hetekben ismét felmerült, hogy a költséges lovaglást egy olcsóbb sportággal kellene kicserélni, például a kerékpározással. Ez sem új ötlet, mert 1937-ben a német hadseregbajnokságot úgy rendezték meg, hogy a lovaglás helyett 7500 méteres motorkerékpár-versenyt bonyolítottak le.
Természetesen az is érthető, hogy az öttusázó edzők és sportvezetők, akik gyerekkoruktól a sportágban és a sportágért élnek, még gondolatban sem tudnak azonosulni minden újítással. Éppen ezért nehezen képzelhető el, hogy a NOB ismételt nyomása ellenére az új évszázad igényeihez alakítják ezt a százéves sportágat.
Ha az öttusa lekerül az olimpia műsoráról, ugyan nem fog elhalni, de világviszonylatban a szerény érdeklődés tovább csökkenhet. A NOB rendkívüli közgyűlésének a legpozitívabb üzenete az volt, hogy a sportvilágban egyre kevésbé fontos hagyomány győzött az üzleti érdekkel szemben. Ezzel az öttusa időt nyert, amelyet végre ki kellene használnia.