A hagyományos hastingsi (Anglia) tornák az utóbbi időkben magyar sakkozók nélkül zajlanak, s úgy látszik, ebbe bele kell törődnünk. Lilienthal, Szabó, Portisch, Polgár Judit győzelmei mintegy hiába történtek, vagy pedig valami nincs rendben sakkdiplomáciánk körül, hiszen fiatal nagymestereink azért bizonyára tudják, hogy több mint egy évszázada (1895-től) Hastings hagyományosan a szakmai elismerés kritériumának számít. Igaz, az utóbbi években csak a jól fizető versenyek keresettek, alacsony költségekkel. A font persze éppen olyan jó, mint a dollár vagy az euró, csakhogy: kevesebbet ajánlanak a szervezők, ha nem Kramnyikról, Kaszparovról vagy más világnagyságokról van szó.
Mégis: ha egy nagymestert meghívnak Hastingsbe, az manapság is megtiszteltetés. S ha az illető győzni tud – a szakma süvegelése nem marad el. Érdemes fellapozni az annaleszeket, hogy kik is játszottak Angliában százegynéhány év alatt: Laskertől Karpovig minden világbajnok legalább egyszer beírta magát a résztvevők közé. (Fischer, Kaszparov eddig még nem…)
Az idei győztes 29 éves, kemény realista és küzdő. Eredménye nagyszerű, pedig az új év nem is kezdődött valami jól a számára. Viszont, minden jó, ha a vége jó. A válogatásban Nielsent jó és balsorsban vehetjük szemügyre:
Nielsen, P. (2620)–Cseszkovszkij, V. (2545)
Hastings (3), 2002. dec. 30.
Benkő-csel (A57)
1. d4 Hf6 2. c4 c5 3. d5 b5 4. Hf3 g6 5. cxb5 a6 6. b6 d6 7. Hc3 Hbd7 8. a4 a5 9. e4 Fg7 10. Fe2 0-0 11. 0-0 Hxb6 12. Ff4 Fg4 13. h3 Fxf3 14. Fxf3 Hfd7 15. Bb1 c4 16. Fe3 Vc8 17. Vc2 Bb8 18. Hb5 Bb7 19. Fg4 h5 20. Fxd7 Hxd7 21. Bfc1 He5 22. b3 Hd3 23. Bd1 Hb4 24. Vxc4 f5 25. Vxc8 Bxc8 26. exf5 gxf5 27. Bbc1 Bbb8 28. Bxc8+ Bxc8 29. Fb6 Bc2 30. Fxa5 Ha6 31. Fd8 Kf7 32. a5 Bb2 33. Hd4 Fxd4 34. Bxd4 Bxb3 35. Bf4 e6 36. dxe6+ Kxe6 37. Bh4 Hc5 38. Bxh5 Ba3 39. Bh6+ Kd7 40. Fb6 1-0.
McShane, L. (2546)–Nielsen, P. (2620)
Hastings (5), 2003. jan. 1.
Spanyol megnyitás [C67]
1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 Hf6 4. 0-0 Hxe4 5. Be1 Hd6 6. Hxe5 Fe7 7. Fd3 0-0 8. Hc3 Hxe5 9. Bxe5 Ff6 10. Be3 Be8 11. Hd5 Fg5 12. f4 Fh6 13. Bh3 c6 14. He3 He4 15. Fxe4 Bxe4 16. Hf5
Vb6+ 17. d4 Fxf4 18. Vh5 h6 19. Fxf4 Bxf4 20. Be1 1-0.
Nielsen, P. (2620)–Sasikiran, K. (2670)
Hastings (6), 2003. jan. 2.
Vezérindiai védelem (E15)
1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hf3 b6 4. g3 Fa6 5. b3 Fb4+ 6. Fd2 Fe7 7. Fg2 c6 8. 0-0 d5 9. Vc2 Hbd7 10. Bd1 0-0 11. Ff4 Bc8 12. Hc3 h6 13. e4 dxc4 14. Hd2 b5 15. bxc4 bxc4 16. Ha4 c5 17. d5 exd5 18. exd5 Hh5 19. Fe3 Ff6 20. Bab1 Fd4 21. Hxc4 Fxc4 22. Vxc4 Fxe3 23. fxe3 Vg5 24. e4 Hhf6 25. Vc1 Vh5 26. Vf4 Hg4 27. h3 Hge5 28. Hc3 Vg6 29. Kh2 c4 30. Bb5 a6 31. Bbb1 Vd6 32. Ve3 Bc5 33. a4 Bcc8 34. He2 Kh7 35. Hd4 Bb8 36. Hf5 Vc5 37. Vc3 g6 38. Hd4 Bfe8 39. Bf1 Kg8 40. Kh1 Hd3 41. Bxb8 Bxb8 42. Hc6 Bb2 43. e5 Bxg2 44. e6 fxe6 0-1.
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
