Bizonyítja a téma fontosságát, hogy az egynapos szakmai konferenciára Dél-Afrikából, Japánból, Kanadából és még Kubából is érkeztek küldöttek. Vaskuti István, a magyar szövetség szakmai alelnöke elmondta, hogy a harminckét ország küldöttei sok érdekes javaslatot tettek a sportág korszerűsítésére.
Egyetértettek abban, hogy kevés a rangos nemzetközi viadal, ezért be kell vezetni a pénzdíjas Világkupa-sorozatot, amelyen a nemzetközi élmezőny májustól októberig összemérhetné erejét. Mivel a hajók szállítása és az utaztatás nagyon költséges, ezért a Vk-versenyek csak akkor lehetnek színvonalas viadalok, ha a rendezők megfelelő szponzorokat találnak, és az indulók nem fizetnek rá a részvételre.
A reformerek szerint a világversenyek jelenlegi műsora nem kedvez a tévés közvetítéseknek, mert például a versenytávonkénti kilenc döntőt három óra alatt bonyolítják le, s ebből mindössze fél óra a küzdelem, a többi a nézőnek üresjárat. A közönségnek még nagyobb „megterhelést” jelent, hogy a világbajnokságokon a délelőtti ötszáz méteres és a délutáni kétszáz méteres finálék között három-négy órás szünetet tartanak, amely a lelátón harmincöt fokos melegben, tűző napon inkább kínszenvedés, mint szórakozás volt például a szegedi Eb-n.
– A déli szünet alatt bemutatónként háromezer méteres versenyeket akartunk rendezni Szegeden – magyarázta Vaskuti István –, de ezt az európai szövetség nem engedélyezte. Pedig szükség lenne látványos viadalok bevezetésére.
Magyar javaslat, hogy ezer méter helyett egyesben és kettesben háromezer méteres viadalokat rendezzenek körpályán, amelyen egymás ellen küzdenek az egységek. Látványos, izgalmas viadalokat hozhatna a váltóversenyek bevezetése is, amellyel kapcsolatban olyan variáció is felmerült: a staféták egyesben, kettesben és négyesben versenyeznének, és kétszáz méterenként váltanák egymást.
A szakemberek tisztában vannak azzal, hogy az olimpiákon a versenyzői létszám nem növelhető, ezért a tizenkét versenyszámot szeretnék módosítani. Elgondolásuk szerint például az egyesek és kettesek ötszáz méteren és háromezer méteren küzdenének, a négyesek pedig a látványos kétszáz méteres távon. Vaskuti István elmondta: a sok-sok javaslatot összegzik, és a fejlesztési bizottság a kongresszusnak tesz majd javaslatot. A cél az, hogy a 2012-es olimpián már új programja legyen a sportágnak, erre viszont a nemzetközi szövetségnek 2006-ig javaslatot kell tenni, s így mindössze két és fél év marad arra, hogy a tervezett módosításokat a gyakorlatban kipróbálják.
Dühkitörés Strasbourgban: Von der Leyen sarokba szorítva
