A forradalmárokkal azért sem szívesen ülünk le egy asztalhoz, stúdióba, podcastba, mert egyszerűen elment az eszük. Néhány figyelemre méltó kivételtől eltekintve szinte valamennyi forradalmár közveszélyes megszállott. Leninről például, akit a globalistáktól a „neomarxistákig” (igen, ilyenek is vannak még) máig nagy tisztelet övez a baloldalon, állandóan felemlegetik, milyen pompás érzékkel ragadta meg a hatalmat 1917 őszén, sőt előre látta, mi a követendő út Oroszországban. Tény, amikor az orosz szociáldemokrácia sok-sok évvel a forradalom előtt két részre szakadt, Lenin ítélte meg jól a lehetőségeket. Martov és más mensevikek valamiképpen a német munkásmozgalmi modellt követték bérharccal, szakszervezeti mozgolódással, tárgyalásokkal, és nyitva hagyták az ajtót, mondván, a szociáldemokráciához minden munkás odaférhet. Leninék azonban kicsi, masszív felforgató csoportokat szerveztek olyan forradalmárokkal, akik semmilyen alkut nem kötnek a végső győzelemig. 

Csakhogy Lenin, Trockij és a többi „zseni” valójában korlátolt és ügyetlen értelmiségi volt. Mindannyian könyvtárakban töltötték a fél életüket, falták a közgazdasági könyveket, szinte beleszerelmesedtek a különféle hajmeresztő elméletekbe. Hatalomra jutásuk után az is kiderült róluk, hogy alapvető fogalmaik sincsenek Oroszországról. Azon kívül, hogy a „termelőeszközöket” el kell tulajdonítani a jogos tulajdonosoktól, valamint hadat üzentek valamennyi társadalmi osztálynak, pusztán azért, mert a marxizmus erre tanít, semmit nem tudtak az Orosz Birodalommal kezdeni. Ma már elfeledett tény, de – mesterséges inflációt szítva – egy időre eltörölték a pénzt is, árucserére kényszerítették az ország lakóit, hiszen Marxék így álmodták meg a szocialista állam kereskedelmét.

 és éretlenségüket bizonyítja az a tény, hogy a saját osztályellenségeikkel működtek együtt a szovjet hadsereg ellen. Vagyis Lenin tényleg elhitte, hogy a lengyelek testvérként fogadják majd az orosz hódítót, pusztán osztályazonosságuk alapján a munkás összeölelkezik a rá fegyvert fogó másik munkással, majd együtt, karöltve, lemészárolják a nagytőkéseiket. Arról, hogy a lengyel munkás patrióta is lehet, s hogy nem osztályalapon, hanem honfitársaként tekint más lengyelekre, Leninék kiképzésein aligha esett szó. (Rövidlátásának bizonyítéka a Sztálinnak írt alábbi táviratrészlete még 1920 júliusából: „eljött az ideje, hogy segítsük az olaszországi forradalmat, útközben szovjetizálva Magyarországot, Csehszlovákiát és Romániát”.)

Az orosz bolsevikok szó szerint elméleti szakemberek voltak, olyasvalakik, akik csak a végletekig leromlott, elszegényedett, kifosztott Oroszországban tudtak sikeres puccsot végrehajtani. Más, fejlettebb államokban hamar felszámolták a Komintern kihelyezett tagozatait, egymás után bukott el a bajor, a magyar, a szlovák tanácsköztársaság. A második világháború után a Szovjetunió új területeket szerzett, ideológiáját exportálta Kelet-Európába, de azt a harcot már Sztálin vezette, aki ezerszer ravaszabb, taktikusabb volt valamennyi 1917-es bolsevik vezetőnél. Nem mellesleg a régi elvtársak – néhány kivétellel – időközben szakszerű tarkólövéseket kaptak, vagyis Sztálin sem szeretett velük sokat tereferélni.

Mondanom is felesleges, hogy 

 legalábbis amennyiben a „nyitott társadalom” genezisét alaposan tanulmányozzuk, semmi újdonságot nem tapasztalunk. Ha jobban tetszik, ártalmasságában és végcéljaiban Lenin azonos Karl Popperrel, legfeljebb a vágyott forradalom alanyai mások. Mára ugyanis kipusztult az európai munkásosztály, ezért nyitottak a férfivá lett nők (vagy nővé lett férfiak), perverzek, nagyvárosi nyomorultak, lelki toprongyok, mindenféle más szörnyetegek felé. A globalisták is gyűlölik az államot, lebontanák az emberek közötti természetes faji, nyelvi, szexuális, kulturális, civilizációs határokat. 

A kommunista és a globalista egyaránt az elpusztításunkra tör, ráadásul mindkettő elhiszi magáról, hogy a modernitás, a fény hordozója, a hagyomány pedig pusztán zárvány, csökevény. A régi és a mai forradalmárok abban is megegyeznek, hogy valójában soha nem képviselik a többséget, pénzzel, sajtóval, politikailag megtámogatott kisebbségként törnek másokra. Végezetül olyan értelemben is a máig élő Lenint fedezzük fel sok globalistában, hogy 

Már csak ezért sem ülök le a forradalmárokkal diskurálni. És nem, nem kérek elnézést. Kérjenek azok, akik ostobán, esetleg érdektől fűtve odatörleszkednek eléjük dorombolni, köntörfalazni. A magában bízó, erős és becsületes embernek nem lehetnek ilyen barátai. Ezt azok is jegyezzék meg, aki valamikor közénk tartoztak, de új időket, új lehetőségeket sejtve manapság éppen átsasszéznak a túloldalra, a forradalmárok táborába.