-LABDARÚGÁS-
Varga Zoltán tavaly áprilisi, második „disszidálása” előtt így nyilatkozott: „Úgy tervezem, néhány hónapig kint maradok, körbenézek, felmérem a terepet. A biztosítótársasághoz nem térek vissza, edzőként akarok dolgozni Németországban is. Természetesen tudom, hogy alacsonyabb osztályú csapatnál kell kezdenem, mégis folytatom. A lehetőségek ismeretében aztán néhány hónap múlva eldöntöm, hogy hol fogok élni.” Az utóbbi hónapokban többször kerestük telefonon, de nem kaptunk választ arra a kérdésre, tervének megfelelően sikerült-e edzői munkát vállalnia Németországban. Valószínűleg nem, s ezért – megváltoztatva korábbi elhatározását – hazatért.
A Ferencváros egykori legendás csatára 2001 októbere elején távozott a Győri ETO-tól, s elkeseredésében megfogadta, többé nem dolgozik a magyar labdarúgás élvonalában. Érthetően, hiszen három hónap után dicstelenül távozott Győrből, amiért elsősorban a sajtót tette felelőssé, amely ellene hangolta a közvéleményt.
A Győr a szakember 2001. nyári érkezése előtt negyedik lett a bajnokságban, távozása után pedig a 10. helyet szerezte meg. Tamási Zsolt vezetőedző az eltelt egy évben egy stabil középcsapatot alakított ki, amely az ötödik helyen várhatja a tavaszi folytatást. Információink szerint a klubtulajdonos, Tarsoly Csaba nincs megelégedve az együttes teljesítményével, megítélése szerint ezzel a játékosállománnyal is többre lehetne képes csapata. E felvetéssel lehet ugyan vitatkozni, de aki fizet, az rendeli a zenét.
A klubtulajdonostól, a Quaestor Rt. elnök-vezérigazgatójától szerettünk volna választ kapni arra a kérdésre, Varga Zoltán hogyan kerülhet vissza Győrbe. Tarsoly azonban visszautasította a nyilatkozatot arra hivatkozva, hogy a ma délutáni győri sajtótájékoztató előtt kérdéseinkre nem válaszolhat. Pedig a sportnapilapban első oldalas információ volt Varga visszatérése, s egy profiklubnál ilyen hírt cáfolni vagy kommentálni szoktak.
Új szerepéről, feladatáról a sajtótájékoztató előtt Varga Zoltán sem nyilatkozott, azt viszont elmondta:
„Hogy miért változtattam meg a korábbi elhatározásomat? Másfél év nagyon hosszú idő, s mivel imádom a labdarúgást, így nem tudok nélküle élni. A tisztség elvállalásában persze döntő szerepe volt annak, hogy Tarsoly Csaba hasonlóan gondolkodik a futballról, mint én, a klubtulajdonos sem elégszik meg a középszerűséggel. Így remélem, segítségével és támogatásával végre szakmai vezetőként is maradandót alkothatok a magyar labdarúgásban.”
Nehéz persze megjósolni, hogy Varga színrelépésével a győri együttes körül az előző hónapokban meglévő nyugodt légkör megmarad-e. Az új szakmai igazgató ugyanis fanatikusan hisz abban, hogy a magyar labdarúgás alapja rossz, s ezért az építkezést bontással kell kezdeni. Véleménye szerint ehhez a korábbi csapatoknál nem kapott elég időt, türelmet, s ezért kellett idejekorán távoznia. Mert ahol eddig az edző megjelent, ott kétségtelenül megmozdult az álló víz, a szakmai munka színvonala viszont hiába emelkedett, mert az eredményességet befolyásolták a személyes ellentétek. Néhány hét vagy hónap múlva kaphatunk választ arra: Varga Zoltán az új szerepkörében milyen alakításra lesz képes Győrött.
***
Edzői pályafutása a számok tükrében
mérkőzés győzelem döntetlen vereség
1996–97 Ferencváros 29 19 7 3 3. hely
1997 ősze Kispest 5 – – 5 18. hely
1998–99 Dunaferr 28 14 4 10 6. hely
2000 tavasza Diósgyőr 9 1 1 7 15. hely
2001 ősze Győr 11 1 4 6 11. hely
Összesen: 82 35 16 31
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
