Folytassa, MAFC!

A MAFC férfi kosárlabda-szakosztálya a Férfi Hivatásos Alszövetség csütörtöki ülésén 196-158-as szavazati aránnyal visszakapta élvonalbeli, azaz NB I/A csoportos tagságát, és szeptemberben újra a legmagasabb osztályban indulhat. A Sport Állandó Választott Bíróság decemberben törvénysértőnek mondta ki az MKOSZ és az alszövetség döntését, amellyel a nyár végén nem fogadta el a MAFC nevezését a 2002/2003-as szezonra. A MAFC képviselője a tegnapi ülésen kezdeményezte Fülöp Tibor alszövetségi elnök elmozdítását, de a tagság végül megerősítette Fülöpöt tisztségében.

Kemenczky Zoltán
2003. 02. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-KOSÁRLABDA-
Információnk szerint a csütörtöki alszövetségi ülés előtt nem sokkal asztalhoz ültek a MAFC, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) és férfiliga vezetői, s a megbeszélésen Bartha Ferenc elnök azt javasolta, ássák el a csatabárdot. A MAFC így lemond kárigényéről az elmaradt élvonalbeli szereplés miatt, az alszövetség viszont nem próbál a polgári bírósághoz fordulni.
Fülöp Tibor ligaelnök lapunknak elmondta: ezért lepte meg, hogy Wenczel Kristóf, a MAFC jogi képviselője az alszövetség ülésén úgy nyilatkozott, hogy nem állnak el a kártérítéstől. Wenczel hatvanmillió forintot jelölt meg tárgyalási alapnak.
Kangyal Tibor, a MAFC szakosztály-igazgatója tegnap ezt azzal egészítette ki, hogy elképzelésük szerint a hatvanmillió forint feléből afféle kincstári alapot hoznának létre a liga felügyelete alatt, amelyből a szervezet megsegíthetné az ideiglenesen nehéz anyagi helyzetbe kerülő klubokat. A másik harmincmilliót a saját szakosztályuk működésére fordítanák. Kangyal hozzátette: tavaly szeptemberi visszaminősítésük miatt három olyan szponzoruk lépett vissza, amelyek együttesen 55-65 millió forintot biztosítottak volna a MAFC kosárlabdacsapatának.
Felvetette, szeretnék, ha a kártérítés mértékében meg tudnának egyezni: „Nem az a célunk, hogy kiürüljön az alszövetség kasszája. Szóbeli ígéretet kaptunk a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségétől és a ligától, hogy minden tekintetben támogatják az egyetlen élvonalbeli fővárosi klubot. Ennek a segítségnek három hónapon belül meg kell legyen a látszatja, oly módon, hogy megjelennek a támogatók a MAFC körül” – tette hozzá.
Az alszövetség tanácskozásán Wenczel Kristóf kérdésére Fülöp Tibor elnök bizalmatlansági szavazást kért maga ellen, de a küldöttek 229:175 arányban megerősítették a pozíciójában.
„Véleményünk szerint alkotmányellenes, hogy a szavazatok súlyozottan számítanak, egy tagnak egy szavazat járna – hangsúlyozta Kangyal Tibor. – Fenntartjuk azt is, hogy a jelenlegi helyzeten változtatni kell. A magyar férfi kosárlabdázás a nemzetközi porondon stagnál, s a fejlődéshez szerintünk elsősorban a ligának kellene más vezetőkkel, új alapelvek szerint működnie. Merem remélni, hogy az ügynek ezzel nincs vége, hiszen nem a MAFC felvetése volt csupán, hogy távozzon az elnök.”
Fülöp Tibor elmondta: voltak előzetes információi a személye elleni támadásról. Kérdésünkre, vajon abba a helyzetben van-e az alszövetség elnöksége, hogy el kellene ismernie: hibázott a MAFC-ügyben, úgy reagált, a válasz egy igennél vagy nemnél sokkal bonyolultabb.
„Akkor a rendelkezésünkre álló dokumentumok és információk alapján igyekeztünk helyesen dönteni, s a határozatunkat később az MKOSZ elnöksége is megerősítette” – tette hozzá.
Arról, hogy Kangyal Tibor szerint a fejlődéshez elsősorban a liga élén van szükség más személyekre, Fülöp így vélekedett: „A liga érdekvédelmi és nem szakmai szervezet, enyhén szólva kibicsaklott logikára vall, ha az egyes klubokban folyó szakmai munka színvonaláért, vagy azért, mert klubcsapataink nem kellően eredményesek, bennünket akarnak felelőssé tenni.”
A felszínre került ellentétek dacára az már biztosnak tűnik, hogy a MAFC elkezdhet készülni a 2003/2004-es bajnokságra. Kangyal Tibor szavaiból az derül ki, merész terveket szövögetnek. A jövő nagy célja, hogy a 200-250 millió forintos költségvetéssel ne csupán eredményes felnőttcsapatot működtessenek, hanem 300 gyermek versenyeztetéséhez is lehetőséget teremtsenek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.