A Körmend volt a Kaposvár mumusa

KOSÁRLABDA

Története során harmadszor nyerte meg a férfi kosárlabda-bajnokságot a Körmend együttese. A vasi városban ezt megelőzően 1996-ban és 1987-ben ünnepelhettek aranyérmet a szurkolók. Az MTE – ahogyan a régi drukkerek nevezik – bámulatos rájátszásbeli produkcióját jól jellemzi, hogy Zsebe Ferenc csapata három párharcban mindössze egyetlen mérkőzést veszített el, ráadásul söpréssel, azaz 3:0-ra nyerte a döntőt az alapszakaszgyőztes Kaposvár ellen.

Lett, lett, lett, csak azért is lett, a Marc-Körmend magyar bajnok lett! – így szól az egyik helyi fűzfapoéta által gyártott rigmus, amelyet gyakran lehetett hallani péntekre virradó éjszaka Körmenden, ahol a csapatot Kaposvárra elkísérő szurkolók és a helyben csatlakozó szimpatizánsok hajnalig ünnepelték a hadjáratból győztesen megtérő vitézeket: Zsebe Ferenc edzőt és játékosait.
Az alapszakaszban csupán a hatodik helyen záró Körmend megállíthatatlan volt a három győzelemig tartó végjátékban. A két kaposvári és az egy körmendi meccsen még a vezetést is csak ritkán engedte ki a kezéből az MTE. A Kaposvár, amely az aranyérem legnagyobb esélyese volt, egészen május 22-ig nem ismerte a vereséget, már ami a hazai bajnoki találkozókat illeti. Aztán jött a Németh, Toya, Toroman álomtrió, és az első találkozón szétzilálta Goran Miljkovics együttesét. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a későbbi bajnok volt az a csapat, amely a Magyar Kupából is kiverte a somogyi gárdát, miután a negyeddöntőben előbb 72-69-re Kaposvárott, majd 81-60-ra hazai környezetben is győzött. Röviden: a Körmend a kaposváriak mumusa volt ebben az idényben.
A győzelem titka a csapategység és a Németh, Toroman, Toya tengely volt. A vasiak három hátsó embere közül a horvát Toroman nyújtotta talán a legjobb teljesítményt, igaz, sokan bizonyára inkább Németh Istvánra szavaznának. A higanymozgású horvát azonban a legponterősebb (átlagban 25,3 pont), a legpontosabban dobó (58 százalék) és a legtöbb IBM-pontot (30) gyűjtő tagja volt a triónak.
„Sajnos Istit nem fogjuk tudni itt tartani, de Toro, könyörgöm, maradjon, mert szédületes volt a bajnokság vége felé!” – tüntetett egy szurkoló a klub hivatalos honlapján a döntő után.
Persze, nem teljesen helyénvaló három embert kiemelni, hiszen tény, hogy a Körmend pontjainak 72 százalékát szerző triumvirátus mellett megtette a magáét az amerikai Hainje, a center Grebenár, a harmadik mérkőzésen kulcspillanatokban betaláló Mujanovics és a sérült bokával, bicegve is játszó Trummer is. Meg persze Zsebe Ferenc vezetőedző, aki első éves trénerként rögtön bajnok lett csapatával. Hihetetlenül jól együtt élt a játékkal, mindig a legjobb pillanatban kért időt, akkor, amikor arra a csapatának a legnagyobb szüksége volt. Azonnal reagált a legkisebb változásra is, újoncként is vérbeli, tapasztalt stratégaként viselkedett.
Még egy figyelemre méltó adat: sokak szerint a vasiak a hárompontos dobásaikkal nyerték meg a végjátékot, amiben van valami. Különösen akkor helytálló a megállapítás, ha tudjuk: a három mérkőzésen átlagban 41 százalékos pontossággal céloztak a triplavonalon túlról (szemben a Kaposvár 23,6 százalékával).
Összességében a Körmend gyors embereivel, gyors játékával és kiváló dobóteljesítményével nyert, s még azt is elbírta, hogy a centerposzton Grebenár fizikálisan egyelőre még nem veszi fel a versenyt legjobb kollégáival, ami különösen a lepattanókért vívott küzdelem alakulását nézve mutatható ki.
A Kaposvár elismerést érdemel az alapszakaszban nyújtott remek teljesítményéért, de a favorit ezúttal éppen a derbin nem futott jól. A somogyiaknál közel sem volt annyi remek egyéni teljesítmény, mint a Körmendnél, s döntőbeli produkciójáért igazából csak De Grayt és Simont lehet kiemelni a csapatból. A meghatározó emberek közül Dzunics és Ivkovics nem tudott eleget hozzátenni az összprodukcióhoz.