Vizer szerint nem bukott meg Európa

Az elmúlt héten ért véget Oszakában a cselgáncs-világbajnokság, amely kvalifikáló verseny volt a jövő évi olimpiára. Európa az elvárások alatt teljesített, a 16 súlycsoport küzdelmei során csupán egyetlen aranyat nyertek a kontinens dzsúdósai. Ezúttal Ázsia remekelt. Hazai környezetben 13 elsőséget szerzett, ami még akkor is elsöprő fölény, ha a megszerezhető 64 éremből 34 a mi kontinensünkre került. A vb-n szerzett tapasztalatokról kérdeztük a 45 éves Marius Visert, az Európai Cselgáncsszövetség elnökét.

Szinte megdöbbentő volt olvasni a Japánban rendezett világbajnokság teljes eredménylistáját. Ha valaki csupán ebből akarna képet kapni arról, miként is áll a sportág Európában szűk egy évvel Athén előtt, akkor csak a statisztaszerep jutna a kontinens cselgáncsozóinak.
– Lehet, hogy a laikus szemlélőnek érthetetlen az elsöprő ázsiai fölény, ha azonban a számok mögé nézünk, akkor, ha nem is tölt el elégedettség, de semmiképpen sem kell bukásról beszélni – mondta az erdélyi születésű, Magyarországon élő, osztrák állampolgárságú Marius Viser.
– Akkor tegyük ezt, nézzünk a számok mögé!
– Ismerni kell a sportág kvalifikációs rendszerét. Az oszakai világbajnokság első öt helyezettje olimpiai kvótát szerzett. Akik a verseny közben elérték ezt, akarva-akaratlanul is megelégedtek, nem volt bennük kellő akarat és tűz ahhoz, hogy az esti döntőkben újra a maximumot nyújtsák.
– A cél tehát szentesítette az eszközt… Ettől függetlenül azonban világbajnokság volt Japánban, nem is akármilyen, s ez a szereplés nem lehetett önbizalomnövelő.
– Ismét a kvalifikációra hivatkozom. Aki bejutott az első öt közé, az óhatatlanul is leeresztett, mert tudta, megúszta a rendkívül nehéz, hosszú, a májusi Európa-bajnokságig tartó A kategóriás versenysorozatot, s nem kell csúcsformát produkálnia, csak majd Athénban. Lehet nem egyet érteni ezzel, de el kell fogadni. Nézzük például a legerősebb európai dzsúdónemzetet. A franciák öt ezüstöt szereztek, ám egyetlen aranyat sem. Biztos vagyok abban, ha mondjuk csak az első jutott volna el Japánból Görögországba, egészen más az eredménysor.
– Mint rendesen a világversenyek után, ezúttal is a kritikák középpontjában állt a bíráskodás, amely nem az európaiak javát szolgálta. Mi erről a véleménye?
– A kérdés valóban állandóan napirenden van, de nem az én dolgom ennek a megítélése.
– Akkor úgy kérdezem, jelentett-e előnyt az ázsiaiaknak, különösen a japánoknak, a hazai tatami?
– Az országban nemzeti ügy a cselgáncs. A döntőkre az összes belépőt eladták, nagy volt az érdeklődés. Tudni kell, hogy a japán és az ázsiai cselgáncsozók számára, pontosan a lelkületük miatt, mást jelent a dzsúdó. Különösen hazai közönség előtt tartják elképzelhetetlennek a vereséget.
– Az a hír járja, hogy 2005 őszén harcba száll a világszövetség elnöki posztjáért.
– A hír igaz, legalábbis ma így gondolkodom erről. Most azonban az athéni olimpia a fő cél, hogy a 49 európai tagország ismét a rangjához méltón szerepeljen.