Nagyot fordult a világ, már semmi sem a régi. A sport, a futball sem. Régen ugyebár úgy volt, hogy az íratlan szabályok legalább annyira köteleztek mindenkit a pályák környékén, mint a rögzített paragrafusok. Magyarán, illett sportemberként viselkedni a legfeszültebb szituációkban is. Szerintem ma is illik, illene, más kérdés, hogy mostanság sokkal nagyobb a tét, mint régebben. Nem annyira a pályán, elvégre egykoron és ma egyaránt rangos kupákért, az egész világon elismerést szerző címekért lépnek pályára a futballisták, az egzisztenciális tét változott meg.
Régebben alacsony(abb) volt a fizetés, kisebb a prémium, elképzelhetetlen volt, hogy valaki egyetlen egy jó szerződéssel bebiztosítsa a jövőjét anyagilag. Legyen elegendő csak arra utalnom, hogy amikor én játszottam, nyolcszáz forintot ért egy pont a prémiumosztásnál. Nem az a fontos, hogy talán többet érdemeltünk volna, hanem az, hogy gyerekként egyszerűen belénk verték, hogy tisztelni kell az ellenfelet. Ma is emlékszem a kispesti Autóbusz-pályán lévő hatalmas táblára: „Az ellenfél nem ellenség!”
A futball világüzlet lett, igazi show, márpedig ahol a látványosság az úr, ott jól megfizetik azokat, akikre kíváncsi a közönség. És persze a néző kíváncsi a botrányokra is, minden érdekli, ami a kedvenceivel történik, szerepeljenek az ilyen vagy olyan valóságot hazudó tévéműsorokban vagy éppen a sportpályán. Az egzisztenciális kényszert és a nyilvánosságot nehéz indulatok nélkül elviselni, ezért nem anynyira jó ötlet, mint inkább korjelenség, hogy Peter Neururer etikai kódex megalkotását sürgeti.
Nem dokumentációra, hanem jó modorra lenne szükség, ami inkább neveltetés, mint jogalkotás kérdése.”
Liverpool
Jota családja a játékosokkal tartott megemlékezést Liverpoolban, a klub fontos bejelentést tett
