A befektetőnek betonbiztos üzlet

-SPORTLÉTESÍTMÉNY- Régi terv valósul meg, ha őszre elkészül a Magyar Sport Háza a Népstadion területén, amelyben a Magyar Olimpiai Bizottságtól kezdve a szakszövetségekig a sportszervezetek méltó otthonra lelnek. A beruházó BHG-Invest Kft. számára biztos jó üzlet lesz, mert állami tulajdonú telken építkezhetett, s a garantált bérlők állami pénzből fizetik majd a díjat.

Salánki Miklós
2004. 03. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap délelőtt hideg, de napsütéses időben a sportminiszter nem letette, hanem feladta egy építőmunkásnak a Magyar Sport Házának alapkövét, amelyet a már épülő létesítmény falába építették be. Gyurcsány Ferenc az ünnepségen elmondta, hogy hoszszú vita előzte meg a beruházást, amely ha megvalósul, akkor elősegítheti a sportigazgatás hatékonyabb működését. A beruházásban az állam és egy magánbefektető közösen vesz részt. Kemény vita után alakult ki a bérleti díj, amely 9,5 euró négyzetméterenként, ez a miniszter szerint a szövetségeknek versenyképes ár.
A 2,2 milliárd forint értékű beruházást a 2002 májusában alapított Magyar Sport Háza Rt. bonyolítja le, amelynek tulajdonosa a BHG-Invest Ingatlanfejlesztési Kft. 99, a Sportfolió Kht. pedig egy százalékban. A Dózsa György és az Istvánmezei út sarkán épülő hatszintes ingatlan költségvetése 2,2 milliárd forint, amelyből 1,6 milliárd forint állami kezességvállalással felvett bankhitel, további 600 millió forint pedig a külső befektető által biztosított összeg.
A régi jó káder nem vész el – ezt a szocialista törvényt Harcsár István esete is bizonyítja: a Halért egykori igazgatója, a Horn-kormány alatt az OTSH elnöke volt, majd a kormányváltás után távozott. Szakmai felkészültségét az elmúlt években csődbe jutott Sportfolió Kht.-nál kamatoztatta, ahonnét a Magyar Sport Háza Rt. elnöki székébe került. Megbízatásáról, feladatáról lapunknak nem nyilatkozott.
A Magyar Sport Házának építését a korábbi sportminiszter, Deutsch Tamás javasolta, s három évvel ezelőtt még úgy volt, hogy az országos sportszervezetek ingyen, bérleti díj nélkül használhatják majd a korszerű létesítményt. A kormányváltás után a terv ugyan megvalósulhat, azonban a szövetségeknek fizetniük kell, mégpedig a jelenlegi bérleti díjuk többszörösét.
Gyurcsány Ferenc kérdésünkre azt állította, hogy a beruházó BHG-Invest Kft.-vel még Deutsch Tamás kötötte meg a szerződést, amely szerint az állami területen épülő beruházásban a Sportfoliónak csak egy százalék a tulajdonjoga. Gyurcsány szerint az ingyenes használat azért nem lett volna jó megoldás, mert a szakszövetségek nem a valós igényük szerinti területet használták volna. A miniszter szerint sikerült olyan árat kialkudniuk, amely a sportszervezeteknek kedvező, ugyanakkor a befektető hasznát is biztosítja. A szövetségek nem kapnak pluszpénzt a bérleti díj fizetésére, az állami támogatást továbbra is arra költhetik, amire jónak látják, s nem kötelező a Magyar Sport Házában irodát bérelni – mondta a miniszter.
Mivel a régi épületet le fogják bontani, a szövetségek kénytelenek lesznek az új ingatlanba költözni. A Magyar Olimpiai Bizottságnak viszont saját háza van, ennek ellenére a MOB is átköltözik az új létesítménybe, ahol egy épületben lehet a szövetségekkel. Molnár Zoltán, a MOB igazgatója elmondta, hogy megpróbálnak alkudni a bérleti díjra. Ha a szövetségekkel össze tudnának fogni, akkor közösen kedvezőbb feltételt harcolhatnának ki. Információink szerint az új székház tizenöt év múlva kerülhet százszázalékos állami tulajdonba. Arról nem kaptunk felvilágosítást, hogy másfél évtized alatt az adófizetőknek mennyibe kerül majd az építkezés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.