Detroitban tavaly saját bőrükön tapasztalhatták meg, hogy nem sokat ér az alapszakaszban nyújtott kiemelkedő teljesítmény, ha a rájátszásra nincs topon a gárda. Egy éve ugyan csupán a második helyen végeztek a főcsoportban, de így is nyugodtan várhatták a negyeddöntőt, hiszen a 7. helyen becsurgó Anaheim nem tűnt nehéz ellenfélnek. A 2002-es bajnok azonban a párharc során végül meccset sem tudott nyerni, s az első körben 4:0-s összesítéssel búcsúzott. Most még kedvezőbb helyzetből várhatja a folytatást, a surranópályán érkező Nashville-től már az is szép teljesítmény, hogy az együttes történetében első alkalommal bekerült a rájátszásba. Az elmúlt év meglepetéscsapata, az Anaheim erre sem volt képes, igaz, már a szezon elején, amikor lemondtak legendás csatáruk, Paul Kariya játékjogáról, sejteni lehetett, hogy az idén nem fognak főszerepet játszani.
Az elmúlt nyolc esztendőben ugyan fölényben voltak a nyugati csapatok, a keletiek közül mindössze a kétszer is sikeres New Jersey Devils tudta elhódítani a kupát, ám az idei szezonban ennek a fölénynek már nyoma sem volt. Sőt, éppen keleten tűnik nagyon kiegyensúlyozottnak a mezőny, hat klub is elérte a bűvös 100 pontos határt, míg nyugaton csak négynek sikerült. Ha hozzátesszük, hogy a címvédő is keleti, akkor látható, nem is lesz könnyű dolga az alapszakaszgyőztes Detroitnak.
A Stanley-kupát az elmúlt évtizedben háromszor is elhódító címvédő idén sem esélytelen, annak ellenére, hogy főcsoportjában csak a hatodik helyen zárta a 82 mérkőzéses sorozatot. Óriási meglepetésre itt a Tampa Bay Lightning végzett az élen. Az az együttes, amely néhány esztendeje még a liga leggyengébb csapata volt, s bár tavaly már eljutott a rájátszásig, maradandót nem alkotott. Most az első körben feltétlenül esélyesebb a nyolcadikként bejutó New York Islandersnél. Érdemes még külön kitérni a kanadai klubokra, amelyek közül csak hat élte túl a kilencvenes évek csődhullámát, ám lassan ismét meghatározó szerephez jutnak. Tavaly az alapszakaszt az Ottawa nyerte, s bár ezúttal ettől elmaradt, öt együttes is biztosította a helyét a rájátszásra, s az egyetlen kihulló, az Edmonton is csupán az utolsó meccsén veszítette el az esélyt. Ez persze nem jelenti azt, hogy garantáltan megtörik az évtizedes átok, és a Montreal 1993-as diadalát idén megismétli valamelyik északi gárda. Erre a legtöbb esélye a Vancouvernek, az Ottawának és a Torontónak lehet, de már az is bravúr lenne, ha 1994 után először bármelyikük a nagydöntőig eljutna.
Sajátos rekorddal büszkélkedhet a St. Louis Blues, hiszen megszakítás nélkül 25. alkalommal került a rájátszásba, és ez a négy tengerentúli fő sportágban jelenleg a legjobb sorozat.
Az alapszakasz végén hat trófea sorsa már eldőlt. A pontkirály a Tampa Bay csatára, Martin St. Louis lett, aki még a százpontos határt sem közelítette meg, idén már 94 pont is elegendő volt a dicsőséghez. A gólkirályi címen hárman osztoztak: Jarome Iginla (Calgary), az orosz Ilja Kovalcsuk (Atlanta Thrashers), valamint Rick Nash (Columbus Blue Jackets) egyaránt 41-szer talált a hálóba. Utóbbi az NHL történetének legfiatalabb gólkirálya, június 16-án lesz 20 éves.
A mezőnyjátékosok számára kiírt, a lőtt és kapott gólokat öszszegző, plusz-mínusz mutatóban Martin St. Louis-val holtversenyben a cseh Marek Malik (Vancouver) lett az első plusz 35-tel. A kapusoknál Martin Brodeur negyedszer hódította el a Jennings Trófeát, mivel csapata, a New Jersey NHL-rekordot jelentő 164 gólt kapott csupán. A Roger Crozier-díjat Dwayne Roloson kapta: a Minnesota Wild kapusa a lövések 93,278 százalékát hárította, s egyetlen ezreddel megelőzte Mikka Kiprusoffot (Calgary), aki azzal vigasztalódhat, hogy a meccsenként kapott 1,69-es gólátlagánál jobb teljesítményt még egyetlen kapus sem ért el a ligában. Az alapszakaszgyőztes Detroit az Elnök-trófeát kapta.
***
Az alapszakasz végeredménye. Kelet, Északkeleti-csoport: 1. Boston 104 pont, 2. Toronto 103, 3. Ottawa 102, 4. Montreal 93, 5. Buffalo 85. Atlanti-csoport: 1. Philadelphia 101 pont, 2. New Jersey 100, 3. New York Islanders 91, 4. NY Rangers 69, 5. Pittsburgh 58. Délkeleti-csoport: 1. Tampa Bay 106 pont, 2. Atlanta 78, 3. Carolina 76, 4. Florida 75, 5. Washington 59. Nyugat: Központi-csoport: 1. Detroit 109 pont, 2. St. Louis 91 (30 győzelem), 3. Nashville 91 (29), 4. Columbus 62, 5. Chicago 59. Északnyugati-csoport: 1. Vancouver 101 pont, 2. Colorado 100, 3. Calgary 94, 4. Edmonton 89, 5. Minnesota 83. Csendes-óceáni-csoport: 1. San Jose 104 pont, 2. Dallas 97, 3. Los Angeles 81, 4. Anaheim 76, 5. Phoenix 68. Azonos pontszám esetén a több győzelem rangsorol.
A rájátszás első körének párosítása: Kelet: Tampa Bay–NY Islanders, Boston–Montreal, Philadelphia–New Jersey, Toronto–Ottawa. Nyugat: Detroit–Nashville, San Jose–St. Louis, Vancouver–Calgary, Colorado– Dallas. A párharcok négy győzelemig tartanak.
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
