Megszokhattuk már, ha kudarc van, a kapitány elsőként teszi fel a kezét, nem másra mutogat, nem külső körülményekkel magyarázza a botlást. Skaliczki László következetes ember, s most is először a maga felelősségét említi.
– Kényszerhelyzetben voltunk, hiszen a rendkívül szoros versenynaptár miatt csak akkor lett volna több időnk most a felkészülésre, ha a Magyar Kupa-döntőre ezt követően került volna sor – mesél a háttérről Skaliczki László. – Akkor azonban csupán július 5-én kezdhettük volna el az olimpiai felkészülést, ezért én kértem az elnökséget, hogy hozzuk előre a kupadöntőt. Rosszul terveztünk. Kiderült, hogy az első meccs előtt is kellett volna edzőmeccset játszanunk, mert így minden a második hétre maradt. Mivel sok klubból állt öszsze a csapat, több gyakorlásra lett volna szükség. A külföldi játékosok formáját sem ismertem eléggé, csupán a hallomásokra hagyatkoztam.
A bukás legjelentősebb oka, hogy alig akadt kiemelkedő teljesítmény a magyar csapatban, roppant kiismerhető volt a játék, szélről szinte nem is próbálkozott az együttes, a védekezés pedig gyakran lyukas volt, s a védőfal, illetve a kapusok között nem volt megfelelő az összhang.
– Pérez Carloson kívül mást nem is tudok kiemelni – értékel kritikusan a kapitány. – Ő huszonegy gólt dobott a két mérkőzésen, s ez önmagáért beszél, pedig az ellenfél külön készült rá. A többieket fásultnak éreztem, öreguras volt a játékunk. Ennek az az oka, hogy a csapat gerince idősebb játékosokból áll, s a rendkívül hosszú szezon során elfáradtak, nem volt idejük felfrissülni a mostani találkozóra. A fáradtság volt az oka annak is, hogy nem bírtuk végig a második félidőben a nyitott védekezéses játékot, pedig a hatos fal ellen eredményesebbek voltak a norvégok.
Ez a bukás ugyan nem katasztrófa, s remélhetően nem veti viszsza hosszabb időre a válogatottat, de a csapatépítés így nehezebb lesz. A jelenlegi együttesben többen is harminc felett járnak már, s várhatóan Athént követően fiatalításra lesz szükség.
– Volt olyan védekezési variáció, amikor a pályán lévők átlagéletkora 32 év felett volt – teszi hozzá Skaliczki László. – Ez is mutatja, hogy az olimpia után nem lehet tovább várni a fiatalítással. Sajnos, nálunk egy generáció szinte teljesen kimaradt, s a most 20-22 évesek, illetve a 30-32 esztendősek között nagy űr tátong. Ahhoz, hogy az elmúlt években kiharcolt helyünket megőrizzük, s a mostani kudarc csak kisiklás legyen, sok türelemre és jó menedzselésre lesz szükség, mert tehetséges fiatalok vannak, de nekik még évek kellenek, amíg érett kézilabdázókká válnak. Ebben a csapatépítésben segíthetett volna a világbajnoki szereplés, most azonban más utat kell keresni.
Lengyel–német határ: újraindult a határellenőrzés mindkét oldalon
