Kész röhej

Költözik a futball. Az elmúlt hetek során immáron sokadszor. Most éppen a Szombathelyből Pápa lesz, a Balatonból Miskolc, pedig korábban a Balaton pápai akart lenni, a Miskolc pedig szlovák. Nem értik? Én sem, és ez így van jól, hiszen a lényeghez képest édes mindegy, hogy egyik-másik labdázgató ifjú hol tűnik fel az éppen soros szezonban.
Ahhoz képest érdektelen mesék ezek, hogy a játék nem egyszerűen elköltözött, hanem rémülten menekült Magyarországról. A különféle pénzügyi manőverek diktálta ügyeskedések csupán utóvédharcok azért, hogy a düledező keret ideig-óráig még állja a sarat, legalább addig, amíg valamennyi ígérgető megforgatja a nevét a magyar futballban.
Tizenhat csapatnak írták ki a bajnokságot, a tizenhatodikat egyelőre lámpással keresik, öt klubhoz pedig komisszárt rendelnek ki, hogy legyen végre, aki figyeli, hová kerülnek a milliók. A többi már matematika: jelenleg tíz klub van mindössze Magyarországon, amelyik képes eleget tenni az első osztály feltételeinek. Szerintem ők is csak úgy-ahogy, ki is derül majd egyikükről-másikukról a szezon során.
„Kész kabaré!” – fakadt ki a hír(ek) hallatán mellettem valaki, akivel persze azonnal összevesztem, elvégre Nagy Endre, Kellér Dezső, Komlós Vilmos, Herczeg Jenő, Salamon Béla, Kazal László (és sokan mások…) jóvoltából a műfajnak olyan magyar tradíciói vannak, hogy kegyeletsértés a mai magyar futball kapcsán az általuk naggyá tett kabarét emlegetni. Arról már nem is beszélve, hogy a kész röhej kifejezés sokkal találóbb a történtekre, és a mi kis focink hétköznapjaira egyaránt.
Piti az egész, velejéig kisstílű.
Ha másért nem, hát azért, mert ha már meghívásos alapon töltik fel a mezőnyt, miért a Nyíregyházának szólnak, s nem a Manchester Unitednek, a Real Madridnak vagy a Monacónak.
Elvégre futballbajnokságról van szó.