A létszámról beszél Köpf Károly, a MOB titkára is, aki a magyar küldöttség elszállásolásáért, elhelyezéséért, az edzésbeosztásokért lesz felelős, tehát ő lesz az az ember, akitől az augusztusi hetekben mindent meg lehet kérdezni, s neki mindenre tudnia kell a választ. Nem nyugdíjas állás, szerencséjére ez az olimpia is csak 16 napig tart…
– Nekünk valamivel tovább, néhányan ugyanis már augusztus legelején elrepülünk, hogy mire megérkeznek az első küldöttségek, már csak annyi dolguk legyen, hogy ki kelljen csomagolniuk a bőröndből.
A Köpf-csapat munkáját nem könnyíti meg az a tény sem, ami másoknak, elsősorban a sportolóknak, némi előnyt jelenthet. Az, hogy az olimpia közel lesz Magyarországhoz. A szomszédság azt is jelenti, hogy azok, akik befejezték a szereplésüket, nagyrészt hazautaznak, s mindig azok érkeznek a helyükre, akikre éppen sor kerül Athénban.
– Átjáróház lesz, annyi bizonyos, lesznek, akik már 16-án, a játékok harmadik napján hazajönnek, ám még 22-én is indul küldöttség Pestről – így Köpf.
Akik majd repkedni fognak, egyelőre még Tatán izzadnak, mert bármilyen tökéletes is a felszereltség, légkondicionáló azért nincs az edzőtermekben.
Vereczkei István – a hivatalos megnevezés szerint sportágvezető – azon kesereg, hogy csak egyetlen férfi tornász, Gál Róbert, a FTC sportolója jutott el Athénba.
– Ha legalább ketten vagy hárman lennének – mondja –, más volna a helyzet. Érzékelem ezt már most is. Minden felelősség és teher Robi nyakába szakad, így aztán vannak jobb, de akadnak rosszabb napjai is. Kíváncsi vagyok, Athénban mire ébred.
Úgy tűnik, ezen a kedden jóra, mert olyan talajgyakorlatot vágott ki, hogy megtapsolta, aki látta.
A szomszédban nehéz fiúk és lányok. Az egyik teremben éppen Szántó Öcsi „recseg”, s annyi mindenről beszámol néhány perces székfoglalójában, hogy abból mindenki mindent megtudhat. Azt például, hogy a kapitány szerint a Kovács-aranyat hozó atlantai és az Erdei-bronzot eredményező sydneyi játékok előtt sem beszélt ő aranyról, csak dobogóról meg pontszerzésről. Így tesz bölcsen most is, s csak annyit mond, hogy „az öt bunyós közül akár a Bedákok, akár Káté, akár Balzsay is elbokszolhat a bronzmeccsig, ha a sorsolás is a pártjukon lesz”. Aztán, persze, hozzáteszi, hogy az öt athéni bunyós közül három a Vasasból utazik. Onnan, ahol ő a vezetőedző.
A szomszédban nem is tudja az ember, kit irigyeljen vagy éppen sajnáljon. A meleg teremben tonnákat megmozgató súlyemelőket – akik közül Feri Attila nyakba veszi a 230 kilót, ám hogy ez mennyire nem játék, arról a tekintete beszél –, vagy a szabadtéri füves pálya 40 fokos katlanában éppen bemelegítő atlétákat.
Vaszi Tündét nem zavarja a hőség, tán megszokta már, nem tegnap kezdte, bár a legnagyobb sikert jelenleg az egészségi állapota jelenti számára: „Végre egészséges vagyok, nem fáj semmim, csak arra kell figyelnem, hogy augusztus végén jól vigyen a lábam, jó messzire” – mondja.
Aztán már megy is – „Letol az edzőm” –, fogynak a napok és az órák a játékokig, ilyenkor (is) többet mondanak a tettek, mint a szöveg.
BELOVAGLÓK ITT ÉS OTT. Az öttusázók az utolsók között lépnek pályára – lehet, hogy belőlük lesznek az elsők –, nekik közel negyven napjuk van a női verseny rajtjáig, ráérnek még. Pálvölgyi Miklós, a férfiak szövetségi kapitánya mondja is, rengeteg munka vár még a négy athéni utazóra, többek között a vívóválogatottra is, amelyik a jövő héttől készül együtt a tusázókkal. A lovaglóedzésekről azt mondja, messzire kell menni, mert korábban itt Tatán is tudtak gyakorolni, de most már Székesfehérvárra kell utazniuk, ha nyeregbe akarnak szállni. Megteszik, már csak azért is, mert az öttusalovak Fehérváron vannak. Ott lesz a junior-világbajnokság, így aztán a négy olimpiást akár alkalmi belovaglónak is nevezhetjük. Ami viszont jóval lényegesebb kérdés: vajon ki és hogyan lovagolta be az athéni viadalon induló lovakat. A felvetés akkor válik jogossá, ha felidézzük a sydneyi olimpia öttusa lovashorrorját…
