Időzíteni tudni kell. Közel volt a tűzhöz három esztendeje, de akkor még a sydneyi bajnokunk, Varga Zsolt kapott bizalmat, ott lehetett volna a 2002-es alakulatban, ámde akkor Bárány Attila szorította ki, míg a tavalyi Európa-bajnokságot követően Varga II Zsolt húzhatta fejére a kirobbanthatatlan Molnárt Tamás mellett a center sapkáját. Töretlen hite, a póló szeretete hajtotta, és a tudat: az idő neki dolgozik. „Steinmetz Ádám.” Két hete viszont hallhatta a nevét a Margitszigeten. A legjobbkor. Az olimpiai csapathirdetéskor.
„Érdekes pillanat volt – kezd bele mondókájába a jövő szerdán 24. születésnapját ünneplő középcsatár. – Örültem, ezt mondanom sem kell, ám rögvest valamiféle stressz lett úrrá rajtam. Azonnal átfutott az agyamon, hogy ez nem gyerekjáték, ott leszek az olimpián, a tévé adja majd a meccseket, sok millió ember figyeli az eseményeket, tilos szánalmas produkcióval előrukkolnom. Nem mintha ez utóbbira reális esélyt látnék, mégis, hirtelen ez ugrott be. Azóta mindent tisztáztam magamban. Megnyugtat, hogy olimpikon vagyok, de nem altat el, inkább plusz motivációs tényezőként hat rám.”
Szavait tettei igazolják. Az ominózus névsorolvasás óta sem adta alább: a hét végi Unicum-kupán is elsőrangúan harcolt az őt kínzó védőkkel, akciógólokat, kiállításokat szerzett, tevékeny szerepet vállalt a tornagyőzelemből. Mint megelőzően a Világliga megnyeréséből. Méltó társa Benedeknek, Kásásnak, Birosnak, Szécsinek és a többieknek. Elfogadják a sztárok. És bíznak benne.
Meggyőzte őket.
„Hogy miért most sikerült az áttörés? Erre elsősorban a kapitány tudna válaszolni. Minden bizonnyal biológiai oka is van: ezen a poszton, ilyen szinten fizikálisan nem tud megélni egy húszesztendős játékos. Huszonhat-huszonhét évesen jut csúcspontra egy ereje teljében lévő center – közelítek ehhez. Minden bizonnyal azért nevezhetem jónak az idei szezonomat, mert sokat erősödtem, végre tartósan a lélektani határ, száz kiló fölött van a súlyom, ami rengeteget számít a védőkkel vívott harcban – folytatja Steinmetz Ádám, aki másik okként természetesen a rutint említi. A hazai bajnokságban és a nemzetközi porondon vívott temérdek mérkőzés során felhalmozódtak a tapasztalatok: – Nem szégyen, próbáltam ellesni a jó centerek trükkjeit, ezekből sokat kamatoztatni is tudok. Megpróbálok felkészülni a védőkből, betartani az edzők tanácsait.”
A Kemény doktortól kapott pihenőt kivételesen passzívan tölti. Ül a telken egy fa árnyékában, lógatja a lábát, szunyókál, sebeit nyalogatja. Ráfér a kis pauza. Rendesen gyötrik a húsdarálóban a bekkek, semmitől sem riadnak vissza. Bizony, nem olimpiai bajnok bátyja, a világ legtisztábban szerelő védője, athéni csapattársa, Barnabás (kell-e mondani: az édesapa, János is kitűnő pólós volt) fogja…
„Ilyen az elfogadott felfogás, fel kell venni a kesztyűt, nincs mese” – fűzi hozzá, majd a társat, Molnár Tamást dicséri: „A világ legjobb centere, sokat lehet tőle tanulni. Megkértem, szóljon bármikor, amikor olyat lát, amin változtatni kellene – nem nagyon jött ezzel kapcsolatban, úgy tűnik, meg van elégedve velem. Jó érzés volt olvasni a nyilatkozatát, amelyben pozitív színben tüntetett fel, örülök, hogy a centertársa lehetek.”
Centertársa? Edzője! Mert Steinmetz Ádám a nyáron a TF szakedzői szakán diplomázott (a tervek szerint a jogi egyetemen két év múlva fog), és hol másutt kezdje a szakmát, mint a legmagasabb szinten: a válogatottnál. „Nem semmi, az biztos – mosolyog. – Dénes néhány bemelegítő edzés levezénylését bízta rám, ugrattak is rendesen a srácok. Meg is nyugtatok gyorsan mindenkit, egyelőre nem tervezek a kispadra ülni, fontosabb feladataim vannak a vízben. Elsősorban Athénban.”
Steinmetz Ádám
Született: 1980. augusztus 11., Budapest. Klubja: Vasas. Edzője: Földi László. Legjobb eredményei: Világliga-győztes (2004); Európa-bajnoki 3. (2003); magyar bajnok (2000 – FTC); 3x Magyar Kupa-győztes (1997 – FTC, 2001, 2002 – Vasas); 2x KEK-győztes (1998 – FTC, 2002 – Vasas), KEK-2. (2003 – Vasas); LEN-kupa-2. (1997 – FTC); ifi Európa-bajnok (1997); junior vb-2. (1997); junior Eb-2. (1996).
