Amikor négy esztendeje, Sydney előtt beszélgettünk, örömmel állapította meg, hogy a NOB – az eddigi leghangosabb korrupciós botrány után – erősebb, mint valaha, most viszont a helyzet – mondják – fenyegetőbb, mint megvesztegetések esetén. A terrorizmus nem játék.
– Nem szeretném, ha az athéni játékok, mint a dopping és a terrorizmus olimpiája vonulna be a sporttörténelembe, és szerintem nem is fog. Mindkét területen elszántan harcolunk, nem járhatunk pórul. Ami a terrorizmust illeti, az olimpiára elköltött minden harmadik dollár a biztonságot szolgálja, érthetően, elvégre a fenyegetettség mindennapos a világban. Ugyanakkor a nemzetközi összefogásnak és a modern technikának elégnek kell lennie a megelőzéshez.
– Nehezíti a védekezést, hogy korunk terroristái habozás nélkül feláldozzák saját magukat, ezt a gondolatmenetet nehéz követniük azoknak, akik felveszik ellenük a harcot.
– Két dolog ezzel együtt mellettünk szól. Az egyik, hogy a terrorcselekményekkel fenyegetőzők honfitársai is indulnak Athénban, a másik pedig, hogy tudjuk mikor és hol van a megvédendő esemény. A terrorakciók lényege, hogy előre kiszámíthatatlan a célpontjuk és az időpontjuk, mi viszont pontosan tudjuk, mit védünk. Az elutazás előtt beszéltünk Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár úrral, aki persze óvatosságra intett bennünket, de nem látott szükségesnek semmiféle különleges intézkedést.
– Legyen igaza, ezzel együtt a világ mintha napjainkra bedarálta volna az olimpiai játékokat, már az öt karika sem szent, egyre kevésbé tekintik ünnepnek a játékokat.
– Szemben az ókorral, amikor az olimpiák idején kötelező fegyvernyugvás volt, az újkori játékok történetében meglehetősen gyakran szól közbe a külvilág, gondolok itt a bojkottokra, a müncheni terrorakcióra, vagy akár arra, hogy az első világháború után a vesztes nemzetek nem lehettek ott Antwerpenben. Az olimpia túl nagy esemény ahhoz, hogy érintetlen maradhasson a külvilág által, amit félthetünk, az a hangulat. Nos, a légkör többet őrzött meg a klasszikus időkből, mint sokan gondolják, s ez nagyon jó.
– Ugyanakkor a sportágak többsége körömszakadtáig küzd azért, hogy benne legyen a programban, megesik, hogy a versenyeik rendjét százszázalékosan átformálják a követelményeknek megfelelően. Magyarán, az olimpia fontosabb, mint a sport.
– A programváltozás esélye mindig indulatokat kelt, ugyanakkor, amióta én NOB-tag vagyok, azaz huszonhárom esztendeje, nem búcsúztunk el sportágtól, ugyanakkor műsorra került többek között az asztalitenisz, a tenisz, a baseball, a triatlon, s ahol lehetett – például vízilabdában, birkózásban, öttusában, kalapácsvetésben, rúdugrásban – kitártuk a kapukat a nők előtt. A lényeg, hogy most, Athénben éppúgy 301 aranyérmes lesz, mint volt négy esztendeje Sydneyben, tehát nincs változás. Van viszont egy új szabály, eszerint új sportág csak akkor kerülhet be a programba, ha egy másik kiesik, ez sokakat lobbizásra indít, főként, hogy jövőre teljes revízió alá kerül a műsor.
– Reszkess öttusa, reszkess kötöttfogású birkózás…! – a mi legnagyobb sajnálatunkra.
– Nézze, én mindig kiálltam és ki fogok állni például az öttusa mellett. Én is öttusáztam valamikor, a hagyományaink fényesek. S az sem mindegy, hogy maga báró Coubertin találta ki, de nem a szubjektív megítéléstől függenek majd a dolgok. A népszerűség, a televízió érdeklődése, szóval az eladhatóság számít majd a legtöbbet, ez persze nem titok.
– A modern világ terhei… Akárcsak az, hogy ma már nem indulhat akárki a játékokon, sok sportágban kvalifikálnia kell magukat az indulóknak.
– Ez magától értetődően következik az olimpia két fő elve közötti ellentmondásból, mert nemcsak az a cél, hogy minél többen induljanak el a versenyeken, hanem az is, hogy a színvonal a lehető legmagasabb legyen. Ami a selejtezőket illeti, ez többnyire csak a nagy sportnemzeteket érinti, így bennünket is. Az igazi világsportokban, így az úszásban, az atlétikában minden nemzet indíthat egy-egy versenyzőt mindenfajta megkötés nélkül. Megjegyzem, a résztvevő országok egynegyede mindössze öt-hat fővel képviselteti magát Athénban. Nálunk más a helyzet, ám arra büszke vagyok, hogy aki teljesítette a szintet, ott van a küldöttségben. Nem hagyom kritizálni a delegáció öszszetételét, nekem mondhatják, hogy túl sok például az úszónk, az atlétánk, alapelvem, hogy aki jogot szerzett az indulásra, az versenyezzen is. A legjobbjaink képviselik az országot Athénban, ezt állítom.
– Hiába alapelv, hogy minél többen mutassák meg, mit tudnak, a játékok után csak a győztesek számíthatnak igazi, kézzelfogható elismerésre. Ez pedig elvezet bennünket a doppingoláshoz. Nálam a néhai kölni professzor, Manfred Donike mondása klasszikus: „A doppingolt sün már rég a célban van, amikor a kontrollnyúl odaér…”
– Samaranch elnök úr okkal fogalmazott annak idején úgy, hogy a dopping a sport halála. Nem csupán az esetleges egészségkárosodás okán, azért is, mert az ellenfélből ellenség lesz a bizalmatlanság légkörében. A teendők nem újak, az ellenőrzés, a megelőzés és adott esetben a büntetés keretbe foglalják a harcot. Amióta az olimpiai bizottság elnöke vagyok Magyarországon, nem volt pozitív esetünk olimpián, biztos az is közrejátszott ebben, hogy jól tájékoztatjuk a sportolókat. Az internet jóvoltából akármikor megnézhetik, mely szerek tiltottak, mit szedhet és mit nem a versenyző. Ez ma, a táplálékkiegészítők korában segítség lehet, ám nagyon fontos az is, hogy a versenyző állandó kapcsolatban álljon az orvosával.
– Addig nincs baj, amíg az ember – halljon akármit – a klasszisokra kíváncsian és nem kételyekkel tele ül fel a lelátóra a versenyeken…
– Sokan mondogatják, egy-egy kimagasló eredmény elképzelhetetlen tiltott szerek nélkül, én viszont azt hiszem, annyi ma már az ellenőrzés, hogy képtelenség megúszni a doppingolást. Volt olyan sportoló, akit egy olimpián hatszor is ellenőriztek, már-már azt hitte, biológiai kísérlet áldozata, pedig csak a véletlen szólt közbe, a sorsolásnál nem volt szerencséje. Abban pedig nem hiszek, hogy a lovak közé kellene dobnunk a gyeplőt, mindenki szedjen, amit akar, ha megtennénk, arra ösztönöznénk a sportolókat, hogy az életükkel játsszanak.
– Elfogadom, mert már így is rengeteg a példa arra, hogy a győzelemért semmi sem drága. Ha már a sikereknél tartunk, többször elmondta, hogy a magyar sportolóktól húsz érmet, közte nyolc aranyat vár Athénban. Ez optimista jóslat?
– Reális. Annak tükrében tippeltem az esélyeinkre, hogy a létesítményeink enyhén szólva nem ideálisak, kevés a pénz a klubokban, egyre kevesebben adják sportolásra a fejüket, mégis vannak műhelyeink, kitűnő szakembereink és tehetséges fiatalokban sincs hiány. Hogy ez a kényes egyensúly meddig tartható fenn, nem tudom, egyelőre még megy a szekér. Hál’ istennek.
– Egyelőre – mondta, ez is egy reális megjegyzés. És átvezet a jövőbe, amelynek része, hogy a sporttörvény szerint januártól csorbul a Magyar Olimpiai Bizottság jogállása. És az is jelzésértékű, hogy amikor Gyurcsány sportminiszter úr Tatán járt az olimpikonok között, a látogatásról elfelejtették értesíteni a MOB-ot.
– Hét miniszterrel, pontosabban hét kormányzati emberrel dolgoztam együtt tizenöt esztendő alatt, ezen a poszton, úgy látszik, könynyen jönnek és könnyen mennek az emberek… Mindegyikük a riválisát látta bennem, addig mindenképpen, amíg rá nem jött, hogy én nem a hatalomról beszélek, hanem az együttműködésről. Sohasem törekedtem arra, hogy az első számú sportvezető legyek, a leghatékonyabb akartam lenni. A Magyar Olimpiai Bizottságnak az elmúlt tizenöt évben presztízse lett, az egyik legelismertebb civil szervezet Magyarországon. A másik oldal, hogy amióta a politikai pályára adtam a fejemet, az ellenállás sokszorosa a korábbinak. Nehéz volt kialakítani a konstruktív együttműködést Gyurcsány Ferenc miniszter úrral, de szerencsére ez nem érintette a finanszírozást, nem zavarta a felkészülést. Igaz, az olimpia éve mindig más a sportban, mint a többi.
– Ezért lép hatályba csak január elsején a sporttörvény a Magyar Olimpiai Bizottságról szóló passzusa.
– Meg azért is, mert nem mennek rosszul a dolgok a régi keretek között sem. Ha másként lenne, biztos nem kaptunk volna, úgymond haladékot. Van egy amerikai mondás, amely szerint ami nincs eltörve, azt nem kell begipszelni, én ezt tartanám szem előtt. Azt viszont észrevettem, minden sportminiszter kötelességének érzi, hogy új sporttörvényt alkosson, ez a fixa ideája, meg persze az új kommunikációs stratégia… A magyar olimpiai mozgalom több mint százesztendős, a bizottságban mindenki jelen van, aki érdekelt a játékokban, történelmileg elfogadott szervezet. Szerintem az egyetlen fórum, amely alkalmas szakmai döntésekre, ráadásul a sportolók elfogadják. Ez a lényeg. A többi? A többi politika.
– Amelyből egy ideje ön is kiveszi a részét.
– Igaz, de külön tudom választani a fejemben a politikát és a sportot. És elsősorban sportember vagyok. Így hát most, Athénban mindenképpen aktuális a jelszó: Hajrá magyarok! Ráadásként pedig azt kívánom, hogy ne csak a fegyverek, hanem a politika is hallgasson a játékok ideje alatt.
Orbán Viktor
Orbán Viktor levelet írt a végzős egyetemistáknak
