Tudtuk, s nem győztük eleget hangsúlyozni az Európa-bajnokság előtt, hogy ez a torna nem amolyan olimpia utáni kísérleti verseny lesz, hanem óriási harc várható, hiszen a sportág olyan nagyhatalmai maradtak le Athénról, mint Norvégia és Oroszország. Nos, a norvégok egy esztendő alatt teljesen megújultak, s fiatal csapatuk legalább annyira kiemelkedett a mezőnyből, mint a 2001-es világbajnokságon Oroszország. Akkor sokan az oroszok évtizedes uralkodására számítottak, igaz, arra nem gondolhattak, hogy csodálatos képességű, húszéves irányítójuk, Csauszova milliárdoshoz megy feleségül, s felhagy a játékkal. Az aranyérmes norvégoknál ilyen „baleset” aligha történhet, viszont 20–25 éves játékosaik sokáig megőrizhetik a trónt, legfeljebb a döntőben alulmaradó dánok lehetnek velük versenyben, akik hét helyen változtattak az olimpiai bajnok együttesen, mégsem mondható, hogy szürke csapattal érkeztek az Eb-re.
Ennek a magyar válogatottnak alighanem ez volt az utolsó fellépése, és talán lehetett volna értékesebb az érem, ám végül is szép lett a búcsú: győzelemmel, és ami még fontosabb, bronzéremmel zárta a tornát a csapat. S az az érzésem, igazuk van a játékosoknak, akik vasárnap szinte egyhangúlag állították, jobb így zárni egy esztendőt, ünneplő közönség előtt, mint a döntőben alulmaradva, ezüstérmesen, de kicsit csalódott szurkolókkal. Akik átélték a tavalyi elvesztett vb-döntő fájdalmát, azok felszabadultan örültek a bronzéremnek, akik nem (mint a kapitány), azért boldogabbak lettek volna a finálés fellépéssel – akár még a vereséget is vállalva.
Radulovics Bojánának és Bohus Beátának már biztosan ez volt a búcsújátéka, ők korábban bejelentették, hogy a jövőben nem szerepelnek a válogatottban, és néhány idősebb játékos esetében is felmerülhet a befejezés. A többség ugyan folytatja, de remélhetően másként, mint eddig. Egyrészt fizikálisan egyértelműen erősödniük kell a játékosoknak; másrészt gyorsulniuk is szükséges, mert éppen a norvégok megsemmisítő győzelme mutatta, a robbanékonyság terén le vagyunk maradva.
Az éremszerzéssel igazolódott az elnökség korábbi döntése, amikor az olimpiai 5. hely után Mocsai Lajost Kiss Szilárd váltotta a kapitányi székben. A dunaújvárosi szakember valóban felrázta az Athén után kissé fásult csapatot, még ha a tartós hullámvölgyből nem is sikerült kihoznia néhány klasszist. Mert ismerjük el, a kapus Pálinger Katalin, az irányító Görbicz Anita, a szélső Lovász Zsuzsa volt már jobb formában is (például tavaly, a horvátországi vb-n), és remélhetően folyamatosan világklasszis teljesítményt nyújtanak, s nem csak felvillanásaik lesznek, hiszen a jövő csapatában nekik kell vállalni a vezéregyéniségek terheit. Pillanatnyilag még nem tudni, Kiss Szilárd marad-e a szövetségi kapitány, de a döntést egyik félnek sem kell elkapkodnia, hiszen a bronzéremnek köszönhetően a jövő évi szentpétervári világbajnokságon és a 2006-os svédországi Európa-bajnokságon biztosan ott lesz a magyar válogatott.
A kényszer nagy úr. Az Európa-bajnokság során meglepődve láttuk, hogy sem a győri csoportmérkőzéseken, sem a debreceni középdöntőn, sem a budapesti helyosztókon nem volt telt ház. Illetve mindhárom helyszínen csak az utolsó napon lehetett zsúfolt lelátókról beszélni. Szomorú, de prózai oka volt, hiszen Győrben 5000, Debrecenben 7500, Budapesten 8750 forintba kerültek a jobb jegyek, de a többi sem volt túl olcsó. Vass Sándor csapatvezető tájékoztatása szerint az Európa-bajnokság költségvetése megkövetelte, hogy ilyen árakon kínálják a jegyeket. A hangulatra nem lehetett panasz, aki ott volt, az buzdított, de ismét csak az volt az érzésünk: a kevesebb több lett volna.
