Tudtuk, s nem győztük eleget hangsúlyozni az Európa-bajnokság előtt, hogy ez a torna nem amolyan olimpia utáni kísérleti verseny lesz, hanem óriási harc várható, hiszen a sportág olyan nagyhatalmai maradtak le Athénról, mint Norvégia és Oroszország. Nos, a norvégok egy esztendő alatt teljesen megújultak, s fiatal csapatuk legalább annyira kiemelkedett a mezőnyből, mint a 2001-es világbajnokságon Oroszország. Akkor sokan az oroszok évtizedes uralkodására számítottak, igaz, arra nem gondolhattak, hogy csodálatos képességű, húszéves irányítójuk, Csauszova milliárdoshoz megy feleségül, s felhagy a játékkal. Az aranyérmes norvégoknál ilyen „baleset” aligha történhet, viszont 20–25 éves játékosaik sokáig megőrizhetik a trónt, legfeljebb a döntőben alulmaradó dánok lehetnek velük versenyben, akik hét helyen változtattak az olimpiai bajnok együttesen, mégsem mondható, hogy szürke csapattal érkeztek az Eb-re.
Ennek a magyar válogatottnak alighanem ez volt az utolsó fellépése, és talán lehetett volna értékesebb az érem, ám végül is szép lett a búcsú: győzelemmel, és ami még fontosabb, bronzéremmel zárta a tornát a csapat. S az az érzésem, igazuk van a játékosoknak, akik vasárnap szinte egyhangúlag állították, jobb így zárni egy esztendőt, ünneplő közönség előtt, mint a döntőben alulmaradva, ezüstérmesen, de kicsit csalódott szurkolókkal. Akik átélték a tavalyi elvesztett vb-döntő fájdalmát, azok felszabadultan örültek a bronzéremnek, akik nem (mint a kapitány), azért boldogabbak lettek volna a finálés fellépéssel – akár még a vereséget is vállalva.
Radulovics Bojánának és Bohus Beátának már biztosan ez volt a búcsújátéka, ők korábban bejelentették, hogy a jövőben nem szerepelnek a válogatottban, és néhány idősebb játékos esetében is felmerülhet a befejezés. A többség ugyan folytatja, de remélhetően másként, mint eddig. Egyrészt fizikálisan egyértelműen erősödniük kell a játékosoknak; másrészt gyorsulniuk is szükséges, mert éppen a norvégok megsemmisítő győzelme mutatta, a robbanékonyság terén le vagyunk maradva.
Az éremszerzéssel igazolódott az elnökség korábbi döntése, amikor az olimpiai 5. hely után Mocsai Lajost Kiss Szilárd váltotta a kapitányi székben. A dunaújvárosi szakember valóban felrázta az Athén után kissé fásult csapatot, még ha a tartós hullámvölgyből nem is sikerült kihoznia néhány klasszist. Mert ismerjük el, a kapus Pálinger Katalin, az irányító Görbicz Anita, a szélső Lovász Zsuzsa volt már jobb formában is (például tavaly, a horvátországi vb-n), és remélhetően folyamatosan világklasszis teljesítményt nyújtanak, s nem csak felvillanásaik lesznek, hiszen a jövő csapatában nekik kell vállalni a vezéregyéniségek terheit. Pillanatnyilag még nem tudni, Kiss Szilárd marad-e a szövetségi kapitány, de a döntést egyik félnek sem kell elkapkodnia, hiszen a bronzéremnek köszönhetően a jövő évi szentpétervári világbajnokságon és a 2006-os svédországi Európa-bajnokságon biztosan ott lesz a magyar válogatott.
A kényszer nagy úr.
