Hiába nyertünk nyolc aranyérmet, az athéni olimpia főleg attól a kettőtől marad emlékezetes számunkra, amit elvesztettünk. És akkor ott van még az elvett ezüst és a két további doppingvétség a súlyemelés versenyein – Kecskés Zoltáné és Kovács Zoltáné –, az a hatalmas malőr, hogy az öt esettel mi buktuk a legnagyobbat a 201 nemzet között. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kódexe alapján részletkérdés, hogy effektíve csak Gyurkovics és Kecskés bukott meg, Annust, Fazekast és Kovácsot elégtelen (magyarul: keveset pisiltek) vagy az utólag mintaadás megtagadása miatt zárták ki a versenyből; a lényeg, hogy a szabályok szerint mindannyian doppingvétséget követtek el. Lehet persze hivatkozni arra, hogy az athéni laborban fejetlenség uralkodott, hogy megvolt a lehetőség a már levett minták elcserélésére (ami vélhetően igaz is), a kisebb-nagyobb eljárási szabálytalanságokra, amelyek valóban voltak, az időnként megalázó bánásmódra; de kérdés, hogy Lausanne-ban mindez mennyit nyom a latban. Nemzetközi összeesküvést kiáltani, mert már ilyet is hallhattunk, komoly bizonyíték nélkül mindenesetre megmosolyogtató…
Ami a történtek eddigi kivizsgálást illeti, a Magyar Atlétikai Szövetség sokadik nekifutás után Annust felmentette, Fazekas viszont egyéves eltiltást kapott. (Az első tárgyaláson még mindkettőjüket két évre tiltották el, ám a sportolók fellebbeztek.) Persze ez egyelőre nem volt több kutyakomédiánál, hiszen a végső szót a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) mondja ki, amely egyelőre vár a Nemzetközi Sportdöntőbíróság határozatára. Tény, hogy az IAAF szabályai alapján Annus nem vétkes és Fazekas sem számíthatna súlyos büntetésre. A két pozitív mintát produkáló súlyemelő feje felett viszont kétéves eltiltás „lebeg”.
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság Annust február 8–9-re, Fazekast február 10–11-re rendelte Lausanne-ba, s az ügyükben elméletileg akár már a jövő hónapban ítélet születhet. De erre azért ne vegyünk mérget. A három bíróból álló testület döntése mindenesetre jogerős, fellebbezést többé már nem lehet kérni.
A CAS egy hónapja a bolgárok nagy sztárjára, az olimpiai bajnok súlyemelő Galabin Bojevszkira húzta rá végérvényesen a vizes lepedőt, elutasítva Sydney 69 kg-os aranyérmesének fellebbezését. Bojevszki még egy 2003. szeptemberi vizsgálaton nem a saját vizeletmintáját adta le, s mivel ez már a második doppingvétsége volt, jogerősen nyolcéves eltiltást kapott.
Visszatekintve a korábbi időkre, a pereskedések krónikájából emeljük ki az „úttörő” Dieter Baumann esetét is, annál is inkább, hiszen az 1992-es olimpián 5000 méteren győztes német atléta hadakozásával és hihetetlen sztorijával három éven keresztül biztosított magának megjelenési lehetőséget a sajtóban. Baumann-nál 1999 végén két elvégzett doppingteszt is pozitív eredményt hozott, a versenyző azonban ártatlannak vallotta magát, s azt állította, valaki a fogkrémébe csempészte bele a nandrolon nevű szteroidot. Baumann ismeretlen tettes ellen feljelentést tett súlyos testi sértésért, a bíróságokon kereste az igazát, s volt, hogy éppen el volt tiltva, volt, hogy nem. Sydneyben azonban nem engedték rajthoz állni. A 2002-es müncheni Eb-n már futhatott, 10 000-en ezüstérmes lett, s amikor egy év múlva egy németországi utcai rendezvényen elbúcsúzott, 50 ezren ünnepelték a „fogkrémes Baumannt”.
Ahhoz, hogy a doppingellenes harc új fejezetekkel bővüljön a bíróságokon, tulajdonképpen két tényező kellett. Egyrészt a NOB élén már láthatóan megfáradt Samaranch elnököt váltó Jacques Rogge karizmatikus személye a rendteremtés szilárd elhatározásával, másrészt a THG-botrány kipattanása. 2003 júniusában egy, a „buliból” valószínűleg kimaradó amerikai atlétaedző az Egyesült Államok doppingellenes bizottságának (USADA) elárulta, hogy számos atléta új, a használatban lévő vizsgálatokkal kimutathatatlan szteroidot használ. Az információi alapján azonban sikerült analizálni a többnyire csak THG-ként említett tetrahidrogesztrinont. A botrány először a 100 méteren Európa-csúcstartó brit Dwain Chamberst söpörte el, majd a dominóeffektusban sorban dőltek meg az amerikaiak is. Hogy most csak a legnevesebbet említsük, a párizsi vb-n női 100-on és 200-on is győztes Kelli White bizonyítottan csak modafinillel bukott le, de az USADA vizsgálódásai, valamint a THG-t kifejlesztő Balco laboratóriummal kapcsolatban végzett szövetségi nyomozás során egyértelművé vált, hogy White is élt a szerrel.
Precedensértékű az egyik legújabb eset, a női 200-on fedett pályás világbajnok Michelle Collins nyolcéves eltiltása. Collins ugyanis az első olyan atléta, akit annak ellenére találtak bűnösnek, hogy soha nem bukott le doppingvizsgálaton. Az észak-amerikai sportdöntőbíróság az ő esetében közvetett bizonyítékok alapján döntött.
És ez alapján bizony komoly félnivalója lehet Marion Jonesnak is, aki Sydneyben még öt érmet, közte három aranyat nyert, Athénban viszont semmit. Először volt férje, a súlylökő világbajnok C. J. Hunter közölte a nyilvánossággal, hogy Jones doppingolt. (Hunterről éppen a sydneyi játékok előtt derült ki, hogy egy két lábon járó szteroid- raktár.) Arra is van bizonyíték, hogy Jones is a Balco ügyfelei közé tartozott, ráadásul a cég tulajdonosa, a THG-botrány fővádlottjának számító Victor Conte december elején az ABC televízió műsorában azt mondta, hogy Jones többször előtte adott be magának növekedési hormont, ráadásul a 2000-es sydneyi ötkarikás játékok előtt megkezdett, s 2001 szeptemberéig tartó „kúra” során EPO-t, THG-t és inzulint is szedett. Jones persze rágalmazásért azonnal beperelte Contét, nem kevesebb, mint 25 millió dollárra. Meg kell említeni, hogy a versenyző jelenlegi élettársát, s 100-on világcsúcstartó Tim Montgomeryt szintén szorongatják, s bár konkrét bizonyítékok egyelőre ellene sincsenek, ennek ellenére, lásd Collins esetét, őt is szívfájdalom nélkül eltilthatják.
A Jones-ügy kivizsgálására Jacques Rogge már felállított egy bizottságot, ami jelzi, hogy nem ismer tréfát. Amit mi is megtapasztaltunk. S bár a bíróságra még mehetünk, nagy a gyanúnk, hogy széllel szemben nem lehet…; s különben is, Athénban kellett volna.
Nem fizetnek az edzőknek. A Nemzeti Sporthivatal egyelőre nem folyósítja azon edzők olimpiai jutalmát, akiknek a sportága Athénban doppingbotrányba keveredett, függetlenül attól, hogy a trénerek tanítványai az 1–8. helyen végeztek. Fejér Géza (a diszkoszvetésben 2. Kővágó Zoltán után) 4 millió, Németh Pál (Pars Krisztián, kalapácsvető, 5.) 2 millió, Vona Attila (Zsivoczky Attila, tízpróbázó, 6.) 1,5 millió, Bagyula István (Vaszi Tünde, távolugró, 8.) félmillió, Likerecz János (Likerecz Gyöngyi, súlyemelés, 4.) 3 millió, Imrő Dezső (Varga Viktória, súlyemelő, 4.) 3 millió, Glückmann Pál (Feri Attila, súlyemelés, 7.) 1 millió forintjára vár. Baczakó Péter esete annyiban különleges, hogy a második helyezett súlyemelő Krutzler Eszter, a hetedik Tancsics László és a megbukott Kovács Zoltán is az ő tanítványa, kérdés, hogy az érdem vagy a „bűn” a nagyobb. A Nemzeti Sporthivatal arra hivatkozik, hogy a jogos összegek folyósítása előtt megvárja a Nemzetközi Sportdöntőbíróság határozatát, az ügyek teljes tisztázása érdekében. Ami azonban meglehetősen furcsa álláspont, mert Lausanne-ban csak a konkrét doppingeseteket vizsgálják.
