Lékó rendkívül kiegyensúlyozottan sakkozott Wijk aan Zeeben. A Kramnyikkal, illetve a Polgár Judittal szembeni utolsót leszámítva valamennyi partiját kijátszotta. Szokolovnak sötéttel már az első fordulóban a torkát szorongatta, a másodikban pedig Anandot, igaz, némi szerencsével, le is győzte. Mint utóbb elismerte, ez volt végső sikerének a kulcsa: „Ha az ember Vishyvel (Anand beceneve – a szerk.) ugyanazon a tornán játszik, akkor szinte csak úgy van esélye a győzelemre, ha őt megveri. A többiek ellen ugyanis ő garantáltan olyan nagy tempóban gyűjti a pontokat, amivel szinte lehetetlen lépést tartani.” A harmadik fordulóban mindenki elismerését kiváltva Szvidlert mattolta, ami Kramnyiknak címzett üzenetként is értelmezhető; az elit egyik leglazább, mellékesen fülbevalót viselő nagymestere ugyanis a világbajnoknak szekundált a brissagói vb-döntőn.
Három forduló után Lékó gyakorlatilag elsőnek érezhette magát, mert „a két spanyolos (Short, illetve Bruzon elleni – a szerk.) győzelmemet rutinmunkaként értékelem”. Márpedig Anand skalpjával a tarsolyában, négy plusszal biztos lehetett a végső sikerben (amit az utolsó körben a Polgár Judit elleni döntetlen matematikailag is bebiztosított). A sakkversennyel párhuzamosan zajló Australian Openre hajazva a magyar nagymester így értékelte diadalát: „Ez a Grand Slam-győzelem még hiányzott a gyűjteményemből.” Ha úgy tetszik, a sakkozóknak könnyebb dolguk van, mint a teniszezőknek, mert a szellem sportjában jelenleg csak három kiemelkedő viadal van, Wijk aan Zee, Linares és Dortmund.
A holland kisvárosban Lékó most nyert először, ami sokaknak megint alkalmat adott a Portisch Lajossal való összehasonlításra. A hetvenes és nyolcvanas évek kiemelkedő magyar sakkozója négyszer vihette el Wijk aan Zee trófeáját – egy ízben az egykoron sokat emlegetett aranyhuszárt –, nyolcszor volt világbajnokjelölt, s legjobb eredményeként második volt a világranglistán. Lékó mostani remeklésével 15 Élő-pontot gyűjtött, s Kaszparov, valamint Anand mögé a harmadik helyre jött fel a rangsorban, már játszhatott a világbajnoki címért. Igaz, Portisch idejében jóval keményebbek voltak az előcsatározások, a jelölteknek rögösebb utat kellett megtenniük a címvédő kihívása felé. Lékó viszont még csak huszonöt éves, Portisch ennyi idősen nem tartott itt. Persze később is kezdte… Folytathatnánk még az érvek sorolását, de inkább örüljünk annak, hogy volt, aki átvegye Portischtól a stafétát, most is van sakkozónk a világ közvetlen élvonalában.
S nem is egy. Polgár Judit megmutatta, hogy gyermeke születésével csak rövid időre esett ki a körforgásból, sőt harci kedve csak növekedett. Ő húzta legtovább a partijait, nála a szalonremi – leszámítva a Lékóval szembenit, amit megbocsáthatunk – ismeretlen fogalom.
A Wijk aan Zee-i végeredményt szemlélve joggal álmodozhatunk, hogy egyszerre két magyar világbajnoka lesz a sakkozásnak. Polgár Juditnak ehhez csak „vissza kellene játszania” a nőknél, Lékó dolga már nehezebb. De éppen ez a verseny mutatja, hogy Kramnyik sikertelen ostroma a vb-döntőben nem szegte harci kedvét. Legközelebb február 22-én Linaresben ül asztalhoz. A változatosság kedvéért akkor Kaszparov játszik, és Kramnyik hiányzik. Lékónak a nagy Garrit még egyszer sem sikerült legyőznie. Adott tehát az újabb feladat.
A verseny végeredménye (zárójelben az Élő-pontszámok, illetve azok változása): 1. Lékó Péter (2749, +14,8) 8,5 pont, 2. Viswanathan Anand (2786, +2) 8, 3. Veszelin Topalov (2757, +2,2) 7,5, 4–7. Polgár Judit (2728, +3,7), Alekszandr Griscsuk (2710, +7,6), Michael Adams (2741, +1,1) és Vlagyimir Kramnyik (2754, –2,8) 7-7, 8–10. Loek van Wely (2679, +7,8), Ruszlan Ponomarjov (2700, +3,9) és Lazaro Bruzon (2652, +14,3) 6,5-6,5, 11. Peter Szvidler (2735, –6,3) 6, 12. Nigel Short (2674, –1) 5,5, 13. Alekszandr Morozevics (2741, –23,9), 4,5, 14. Ivan Szokolov (2685, –22,2) 3,5.
