Nemcsak visszatért, de újjá is született

J é g k o r o n g Az év vége, az új esztendő általában a visszatekintés és a jövőfürkészés időszaka a sportban is. A részleteket mellőzve számunkra a 10–2=8 arany művelettel leírható olimpia után van is mire emlékezni és mihez viszonyítani, athéni bajnokaink mégis legfeljebb a keretét adták az ünnepi hangulatnak, lényegét Ocskay Gábor testesítette meg. Az Alba Volán 29 éves jégkorongozója négy hónapos kihagyás után, újjászületve tért vissza a pályára. Lényét és helyzetét tömören jellemezve: önveszélyes csupa szívvel.

Ocskay Gábor kálváriája szeptember elején kezdődött. Az idényt megelőző rutinszerű orvosi vizsgálat szívelégtelenséget mutatott ki nála; s Fehér Miklós tragikus halála óta bizony nálunk sem bagatellizálják el az ilyen eseteket azzal, hogy a sportolók szíve mindent kibír. Ocskaynál rossz EKG-görbére figyeltek fel, amit a Sportkórházban a néhány napon belül diagnosztizált szívnagyobbodásnak tulajdonítottak, s amellett, hogy nem adták ki játékengedélyét, pályafutása befejezését tanácsolták a hokisnak.
Aki ebbe sehogy sem akart belenyugodni. Fölvette a kapcsolatot a Pécsi Orvostudományi Egyetem szívspecialistájával, dr. Papp Lajossal. A minden részletre kiterjedő kéthetes kivizsgálás után tőle is piros jelzést kapott, de nem „telit”, a reménysugár a javasolt két hónapos, gyakorlatilag teljes leállást követően válthatott át zöldre.
– A professzor úr szerint nem lehetett százszázalékos pontossággal eldönteni, hogy mi is okozta a rossz EKG-t – elevenítette fel akkori érzéseit a játékos. – A szívnagyobbodás csak egy lehetséges magyarázat volt, ráadásul azt sem lehetett kizárni, hogy egy lábon kihordott szívizomgyulladás áll mögötte. Két hónapon át csak annyira terhelhettem magam, hogy a pulzusom ne menjen százhúsz fölé, ami sportolónak valóságos gyötrelem.
Avagy a rekreációnak is csak az alapfoka: szobabiciklizés tévézés közben, netán séta mély lélegzéssel… Ám a türelem rózsát termett. Bár a jelentős, durván másfélszeres szívnagyobbodásra nem leltek pontos magyarázatot – még az édesapát, idősebb Ocskay Gábort, az Alba Volán menedzserét is kivizsgálták az esetleges genetikai átöröklés végett –, de a válogatott jégkorongozó szívműködése újra alkalmasnak találtatott a versenysportra.
Ocskay december elsejével állt edzésbe, s készült a visszatérésre, amelynek hamarosan az időpontját is kitűzték (december 18.), ám közvetlenül azt megelőzően újabb bonyodalom támadt. A Sportkórházban továbbra is megtagadták az engedély kiadását, az indoklást Berkes István doktor bizalmasan annyival toldotta meg az idősebb Ocskayval folytatott beszélgetés során, hogy a saját fiával ő nem kockáztatna. Nem tisztünk a szakmai vitában állást foglalni, de Pécsett vállalták a rizikót, a szükséges papírok kiadását.
– Én nem így fogalmaznék – ellenkezett Ocskay Gábor. – Ha csak egyszázaléknyi kockázattal járt volna a visszatérésem, akkor Papp Lajossal egyetértésben letettem volna róla. Ő azonban mindent rendben talált, s én száz százalékig megbízom benne.
December 28-án jött el a „nagy nap”, Ocskay számára mindjárt egy Volán–Dunaújváros rangadó jelentette az idény első meccsét. A találkozó – idehaza az utóbbi években az egyik legszínvonalasabb – szinte tökéletes koreográfia szerint alakult: a hazaiak Ocskay góljával egyenlítettek 5-5-re, majd a hosszabbításban nyertek. Mondani sem kell, mindenki a visszatért kedvencet ünnepelte, aki meghatódottan, ugyanakkor elszántan így beszélt a múltról és jövőbeli terveiről:
– Senkinek sem kívánom a mögöttem hagyott négy hónapot, különösen az utolsó két hetet. A vizsgálatokat, például a szívkatéterezést, a nyelőcsöves ultrahangot is megszenvedtem, de igazán az sújtott le, hogy a levegőben lebegett, akár örökre eltilthatnak a jégkorongtól, ami nem egyszerűen a munkám, annál több, a szenvedélyem. Ez a mérkőzés újfent megerősített abban, hogy megérte a szenvedés. Nem csupán visszatértem, hanem valósággal újjászülettem. Előzetesen 70-80 százalékosra taksáltam a formámat, ám a csodálatos közönség 120-130 százalékos teljesítményt csalt ki belőlem. A jövőben is erre lesz szükségem, ugyanis nincs idő a fokozatos formába hozásra. Nyakunkon a Kontinentális Kupa döntője, majd a rájátszás az Interligában, a bajnoki hajrá, végül a világbajnokság áprilisban.
Kérdésünkre, miszerint már most ilyen messzire tervez, Ocskay így válaszolt:
– Ami velem történt, azután tényleg mindig csak a következő mérkőzésre, másrészt viszont évekre előre. Addig szeretnék játszani, ameddig meg tudok felelni annak a képnek, amit a szurkolók alkottak rólam.
Ocskay szerényen elhallgatta, hogy ennek a képnek szerinte mi is a legfontosabb jellemzője, de viszszakérdezésünkre, „Csupa szív?”, beleegyezően bólintott. Az elmúlt négy hónap alapján ez a csupa szív már-már önveszélyes, de higgyünk benne, rettegni mégis inkább az ellenfeleknek kell tőle.