Százéves a futball és a hordágy kapcsolata

Száz évvel ezelőtt, 1905 tavaszán írták le először a magyar sportsajtóban ezt a szót: „hordágy”. És akkor még azt remélték, hogy egyre kevesebbet fog szerepelni a tudósítások sorai között. Balga remény volt. A futball olyan játékká (szórakozássá) változott, amely olykor csontot tör. (Ellentétben a szóval. „A szó [ugyanis] nem tör csontot” – Mikszáth.) És jóllehet ma már sok helyütt erre a célra épített ügyes kis kocsik jelennek meg a pályán, ha sérülés miatt le kell hozni egy játékost, de a hordágy sem ment ki a divatból.
Hogy mit reméltek 1905-ben? Lapozzuk fel a Nemzeti Sportot: „A football matchek kellékei között utóbbi időben egyre gyakrabban kezdenek szerepelni a mentők és a hordágyak. Alig múlik el vasárnap, melyen szó nem esnék ezekről a sporttal éppen nem rokon eszközökről. Játékosainkra kétségtelenül nagyon rossz fényt vet ez a dolog, mert azt bizonyítja, hogy a sportot még mindig nem a gentlemannek lovagias küzdelmének, hanem a nyers erő dulakodásának tekintik. Pedig semmi jó nem származik ebből. Elsősorban bíróinknak kell szigorúbban fellépniök és következetesebben; ha ez nem használ, jöjjön drákói szigorral a szövetség! Mert ez így nem mehet tovább!…”
Sajnos ment. De hogy a témánál és a kutakodásnál maradjunk: 1901-ben, a Pesti Hírlapban bukkanhatunk rá először a fault (vétség; később: foul = szabálytalanság) szóra. „Az erős és faultos játékot meggátlandó, a legcsekélyebb hibát sem nézte el” – áll a papíron. „Megrögzött faulter” – írja valakiről 1904-ben a Nemzeti Sport. „Egy foul miatt kiállítva” – tájékoztat 1921-ben a Pesti Hírlap. „Torolják meg a durva belemenéseket és a rejtett faultokat!” – szólít fel már a mi korunkban, 1968-ban a Népsport. 1930. október 28., Nemzeti Sport: „Beszélgetés …lal, minden idők legnagyobb csonttörőjével”.
A Magyar értelmező kéziszótár szerint a hordágy: fekvő betegek, sebesültek kézi szállítására való ágyszerű alkalmatosság. Fényképek örökítették meg, amikor minden idők egyik legnagyobb magyar játékosát, Orth Györgyöt 1925. szeptember 9-én az MTK bécsi vendégjátékán az Amateur hátvédje, Tandler csúnyán lerúgta. A következmény: térdszalagszakadás, porcleválás. Orth ezután már sohasem nyerte vissza régi önmagát. Vagy emlékezhetünk a másik nagy futballista, Szusza Ferenc sérülésére 1949 júliusában Debrecenben, a lengyelek elleni mérkőzés előtt. A szomorú esemény évekre visszavetette a kitűnő labdarúgót. Mindegyik alkalommal a hordágy volt a főszereplő. Előfordult persze humoros eset is: 1947. április 13-án a Kispest– Ferencváros meccsen „a 38. percben Puskást a mentők hordágyon viszik az öltözőbe… A második negyvenöt percre hatalmas térdkötéssel jön ki a pályára és bicegve a bal szélre áll…” – írta a Népsport.
„Emlékezetes volt Öcsi második gólja – emlékezett Bozsik. – Ahogy futott, lobogott a kötés utána. A nézők nem hittek a szemüknek, hogy a sérült Puskás egyszeriben milyen egészséges. A meccs közben még sokáig bekiabálták neki, ha elesett a pályán: Hor-dágy!, Hor-dágy!”
Hordágy. Száz éve köt bennünket a futballpályához a szó, az „aranyló fényben tündöklő” futballistákhoz, a zöld fűhöz, pedig jó lenne tudni, hogy sohasem lesz rá szükség, és ahogy 1905-ben olvashattuk, gentlemanek játszanak gentlemanekkel. De félő, hogy ez most már sohasem fog bekövetkezni. Más irányban haladt az élet ez alatt a száz esztendő alatt. A sport sem játék már nagyon sok esetben, hanem háború – a játék leple alatt. Alantas szórakoztatás, amelynek áldozatai is vannak.
Hordágy. Száz év múltával is keserű emlékekkel gondolunk rá.