Bátorfi kilencről tízre juthat

ASZTALITENISZ

2005. 03. 26. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Húsvét ide vagy oda, holnap reggel Aarhusban megkezdődik a 25. asztalitenisz Európa-bajnokság. A Koppenhágától 150 kilométerre található dán kisvárosba ma reggel utazik el válogatottunk, s a magyar szövetség pillanatnyi anyagi helyzetét jól mutatja, hogy a 3,3 millió forintos részvételi költséget kölcsönökből kellett fedeznie, mivel a számláján az év eleje óta egyáltalán nincs pénz. A múlt eredményeinek számbavétele szerencsére sokkal szebb képet mutat, a kontinensbajnokságok összesített éremtáblázatán ugyanis 37 arany-, 28 ezüst- és 40 bronzéremmel Magyarország az első. Az aranylistához az utolsó, 2003-as courmayeuri Eb-n egyet tettünk hozzá, ahol vegyes párosban Tóth Krisztina az osztrák Schlagerrel végzett az első helyen. Ugyanakkor a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina páros a második, női csapatunk a harmadik lett.
Ahogy abba szép lassan már beletörődtünk, érmeket most is csak a női versenyben várhatunk, és itt bizony várunk is a Bátorfi, Tóth, Fazekas Mária, Molnár Zita, Póta Georgina ötös fogattól. Csapatunkat az Eb-selejtezőcsoportban elért második helye következtében csak az 5–8. helyen emelték ki, azaz már a legjobb négy közé jutásért összekerülhet az Eb-ezüstérmes, Boros Tamara vezérelte horvát válogatottal. A Bátorfi, Tóth duó egy hónappal ezelőtt a katari Pro Tour versenyen legyőzte a kínaiak olimpiai és világbajnok párosát is, ha gond lett volna az önbizalommal, ezek után már nem lehet. Még egy esély tehát, hogy a 36 évesen utolsó Európa-bajnokságán szereplő Bátorfi megszerezze a tizedik aranyát! S még egy ütős páros: „vegyesben” az ötszörös Európa-bajnok Tóth Krisztina azzal az orosz Szmirnovval indul, aki az idén megnyerte az Európa Top 12 bajnokságot. Ne feledjük azt se, hogy ezen Tóth ezüstérmes lett. Egyéniben, ahogy mondani szokás, minden megtörténhet, így itt csak tényként rögzítsük, hogy Tóth az 5., Póta a 11., Fazekas a 16., Bátorfi a 19. kiemelt lesz.
Férfi indulóinknál – Fazekas Péter, Jakab János, Lindner Ádám, Pázsy Ferenc, Zwickl Dániel – a tisztes helytállás a cél, hogy a következő Eb-t beharangozó írásban rájuk is több helyet szánjunk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.