Három jubileummal 2005 a futás éve

T Ö M E G S P O R T

Munkatársunktól
2005. 03. 23. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Százezer rajtszám kiosztását tervezi 2005-re a Budapest Sportiroda (BSI), amely az idei esztendőnek a „2005 – a futás éve” szlogent adta. A hazai futóversenyek első számú rendezőjének tekinthető BSI idén három eseményével is jubilál; a Plus Budapest maraton, a Nike Budapest félmaraton és a Matáv Vivicittá városvédő futás egyaránt a 20. születésnapját ünnepli. A BSI tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy tavaly több mint hetvenezer vállalkozó szellemű egyént sikerült rajthoz állítaniuk, az indulók létszámát tekintve az első hat rendezvényt ők bonyolították le, s a legnagyobb volumenűként a Budapest maraton és futófesztivál közel tizenötezer főt mozgatott meg.
– A magyar népesség 30 százaléka túlsúlyos, 66 százaléknak magas a koleszterinszintje. Ezekre a problémákra a legjobb recept a futás, amely a leghatékonyabb mozgásforma, olcsó, bárhol és bármikor űzhető, s bármely korban elkezdhető – sorolta az érveket új „hívek” megnyerésére Kocsis Árpád, a BSI ügyvezető igazgatója, aki kiemelte még, hogy a célba érkezés pedig mindig határtalan boldogságot okoz. Hozzátette: ha valaki az előirányzott négy óra helyett négy óra és egy perc alatt teljesíti a maratont, akkor persze a célban szomorú az első percben. De csak az elsőben.
A Budapest Sportiroda idei versenynaptárában 27 esemény található, s ezek nem csak a fővárosra korlátozódnak, bár a sort a Vivicittát egy nappal megelőző, mintegy felvezető reggeli futás április 16-án éppen itt nyitja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.