Anemzet színészeihez hasonlóan a nemzet sportolói is havi nettó, s nem az eddigi helyzet szerinti bruttó 500 ezer forintos életjáradékhoz juthatnak, amint azt Szijjártó Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője már 2004. május 5-én kezdeményezte.
Akkor a parlamenti többség nem vette napirendre az indítványát, ám a héten fordulat történt. Hétfőn váratlan kormánypárti támogatással napirendre került, s tegnap a parlament ifjúsági és sportbizottsága egyhangúlag, vagyis a szocialista képviselők támogatásával kiállt a törvényjavaslat mellett. A jövő heti szavazás így már csak formaság. A személyi jövedelemadóról szóló törvénymódosítás szerint nemcsak a Nemzet Sportolója címmel járó életjáradék lenne adómentes, hanem a Wesselényi Közalapítvány által folyósított sportösztöndíj és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság pályázatán elnyert ösztöndíj is.
– Az, hogy a nemzet sportolói nem bruttó 500 ezer forintot, azaz nettó 263 ezer forintot kapnak, hanem a nemzet színészeihez hasonlóan havi nettó félmilliót, éves szinten 38 millió forintos többletkiadás a költségvetésnek; ám amikor a magyar sport legkiválóbb személyiségeiről van szó, semmiképpen sem lehet kérdéses, hogy megérdemlik-e – jegyezte meg érdeklődésünkre Szijjártó Péter.
Havi nettó ötszázezer a cím mellé
S P O R T P O L I T I K A
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!