Garri Kaszparov, eddig is tudtuk, nem csak a sakkhoz ért. Többek között írni is szeret – szakkönyvet, politikai publicisztikát. Csütörtök este új műfajba, a drámába kóstolt bele. A linaresi szupertorna utolsó fordulójában, már biztos győztesként, kikapott a bolgár Topalovtól, aki így pontszámban befogta őt. Meglepő fordulat volt, de még a legnagyobbal is megesik hasonló. A versenyt lezáró sajtótájékoztató előtt szót kért, s amit ott mondott, abba beleremegett a sakkvilág. Bejelentette, hogy visszavonul. Döbbenetes. Komoly ember nem másítja meg a szavát, most mégis azt szeretnénk, ha Kaszparov meggondolná magát. A jövő azonban – vele és nélküle is – kifürkészhetetlen. Csak a múlt biztos: Kaszparov valóban az egyik legnagyobb sakkozó volt. 1963-ban született, tizenhét évesen nagymester, huszonkét esztendősen pedig, Karpov legyőzésével, világbajnok lett. Vetélytársával szemben még további négy páros mérkőzésen kellett biztosítani trónját, mígnem, 1993-ban megvált a káoszba süllyedő FIDE-től. A nevével fémjelzett új szervezetnek egészen 2000-ig volt világbajnoka, amikor honfitársa és pártfogoltja, Vlagyimir Kramnyik megfosztotta címétől. Kereste a visszavágás lehetőségét, de ő sem lelte a kiutat a káoszból, így évek óta már „csak” mint világelsőre tekinthettünk rá.
A FIDE világbajnoka (?), Kaszimdzsanov már soha nem fog játszani vele, de a FIDE elnökének, Iljumzsinovnak az új ötlete, a nyolcas verseny az egyesítés szellemében valószínűleg ugyancsak lázálom marad: 500 ezer dollárért ez a mezőny soha nem fog asztalhoz ülni. Fel kell tennünk a kérdést: meddig packázhat a FIDE a sakkvilág erkölcsi tartalékaival, sorozatos melléfogásaival bomlasztva a sakkozás presztízsét az egész világ szeme láttára? Campomanes és Iljumzsinov uralkodása káoszt teremtett: a klaszszikus sakk romlása, játékunk hagyományos értékeinek elszürkülése napjainkban már mindenki számára nyilvánvaló.
Ki beszél már manapság sakkművészetről? Pénzről, Élő-pontokról, különböző sakkcirkuszokról, vajas kenyér túrákról esik szó szinte mindenütt a modern sakk világában, és eközben egyáltalán nem érdekes, ki a legjobb mestere a régvolt, művészetté avanzsált játéknak.
Ki merné azt állítani, hogy nem Fischer páros mérkőzései, Korcsnoj–Karpov csatái, s utána a Karpov–Kaszparov háborúk voltak az igazi harcok játékunkban? Az állandó kilátástalan interregnum lassanként felőrli a sakkjáték erkölcsi tartalékait: hatszáznál több minősített nagymester van, s az embernek az az érzése, hogy csupán idő és energia kell a legmagasabb címek megszerzéséhez is. Szerencsére vannak még hagyományos nagy versenyek: Wijk aan Zee, Linares, Dortmund. Ámbár e viadalok meghívottjai a meghívók ízlése és a játszók Élő-pontszámai miatt szinte mindig ugyanazok, s csak ritkán találkoznak a közvélemény elvárásaival. A minősítés kizárólagosan az Élő-pontok kaotikus gyűjtőrendszerére épül: a beérkezett elit egymás közötti játékkal őrzi magas Élőjét, nyílt versenyeken nem kockáztatják elért pontszámaikat.
De vissza Linareshez, tisztelgés gyanánt Kaszparov előtt!
Kaszimdzsanov (2678)–Kaszparov (2804)
Meráni védelem (D47)
1. d4 d5 2. c4 c6 3. Hc3 Hf6 4. e3 e6 5. Hf3 Hbd7 6. Fd3 dxc4 7. Fxc4 b5 8. Fd3 Fb7 9. 0–0 a6 10. e4 c5 11. d5 Vc7 12. dxe6 fxe6 13. Fc2 c4 14. Hd4 Hc5 15. Fe3 e5 16. Hf3 Fe7 17. Hg5 0–0!! Vigyázat! Elnézés vagy újítás? „Houdini” az ilyen laboratóriumi elemzések birtokában félelmetes ellenfél.
18. Fxc5 Fxc5 19. He6 Vb6 20. Hxf8 Bxf8 21. Hd5 Fxd5 22. exd5 Fxf2+! 23. Kh1 e4! Nagyjából ez a főváltozat, amelynek láttán hajlamosak vagyunk 17. Hg5-öt kérdőjellel díszíteni – egyelőre. Mindenesetre Kaszparov újólag bizonyítja, hogy az arénában mindig a jobban felkészülteké a dicsőség.
24. Ve2 e3 25. Bfd1 Vd6 26. a4 g6! 27. axb5 axb5 28. g3 Hh5 29. Vg4. A koronázás következik: az anyagot legyőzi Morphy, Aljechin, Tal szelleme.
29… Fxg3!! 30. hxg3 Hxg3+ 31. Kg2 Bf2+ 32. Kh3 Hf5 33. Bh1 h5 34. Vxg6+ Vxg6 35. Bhg1 Vxg1 36. Bxg1+ Kf7 0-1.
Kaszparov kilencedszer végzett az élen Linaresben, ami alighanem örök rekord, ámbár ki tudja… Topalov világbajnok-szintű betörése most teljes sikerrel járt, játéka évről évre erősödik, játszmái élvezetesek, megalkuvástól mentesek. Anand mintha kissé megtorpant volna; óvatosabb, lendületéből ezúttal hiányzott a siker mindenáron töltése. Csak nem áll be a remipiramisok építőmesterei közé ő is?
Lékó Péter stílusváltása tavaszi fáradtsággal éppen menthető, de rajongói szomorkodására tekintettel erről a jövőben le kell majd mondania. Nem akarhatja az irigyei és rosszakarói által kreált „Drawcula”-gúnynév palástját végleg magára ölteni?! Igaz, annak idején Petroszjan helyette is megfelelt szurkolói kritikájára: csak azért nem fogok sorozatban veszíteni, hogy stílusomat dicsérjék városszerte…
Kötelességtudatból. „Nem játszottam rosszul, de igazán jól sem, inkább kötelességtudatból. Most jött ki rajtam a fáradtság. Wijk aan Zee után húsz napig nem tudtam rávenni magam arra, hogy leüljek a tábla mellé, s Linaresben hiányzott belőlem az a plusz, ami Wijk aan Zee-ban megvolt. Kaszparovot leszámítva világossal senki sem akart támadni ellenem, úgy pedig nehéz. Amikor én nyitottam, akkor akartam nyerni, de az ellenfeleim is jól felkészültek” – így értékelte önmagát a tornát 12 döntetlennel záró Lékó Péter. A torna váratlan epilógusáról, Kaszparov visszavonulásáról így beszélt: „Teljesen váratlanul ért mindenkit a bejelentés. A minap még egymás ellen harcoltunk, így különösen megérintett az elhatározása, a sakkozás legnagyobb alakja köszönt el. Úgy érzem végleg, Garri nem taktikai okokból kért szót a záróünnepség előtt. Szerettem volna páros mérkőzést játszani ellene, erre most már nincs esély. Ahogy a tervezett nyolcas torna is veszélybe került. Kramnyik biztosan nem vesz részt rajta, most már Kaszparov sem, ezek után Anand is meggondolja. S ha beindul a lavina, akkor nehéz megállítani. Biztosat senki nem mondhat, én se tehetek más, mint kivárok” – zárta gondolatait a magyar nagymester. (N. M.)
