Magyar kételyek és félelmek

2005. 03. 24. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Angyal Zoltán szerint a kínai kajak-kenusok négyéves távlatban, tehát a pekingi olimpiával bezárólag, Capousek vezetésével sem forgatják fel a világot, de azért nem árt szemmel tartani az ázsiai országot. „Nem újdonság, hogy a kínaiak külföldi edző segítségével akarnak előrébb lépni – kezdte a magyar szövetségi kapitány. – Csak közülünk Tatai Tibor és Gyöngyösi János is dolgozott már Kínában, sőt néhány éve Ábrahám Attila (a sporthivatal jelenlegi vezetője, olimpiai bajnok, Angyal Zoltán egykori tanítványa – a szerk.) is járt kinn tájékozódásképpen, igaz, végül nem vállalt munkát. Tavaly tavaszszal pedig a kínaiak hivatalos delegációval keresték fel a magyar szövetséget azzal a kéréssel, hogy tudunk-e szakembereket ajánlani. Azt válaszoltuk, az idény végén, ősszel térjünk vissza a kérdésre, de ők kardoskodtak, hogy nekik két-három héten belül kell megoldást találniuk, így megszakadtak a kapcsolataink.”
Angyal hozzátette, hogy a kínaiak történelmi sikerüket, a kenu kettesben szerzett athéni olimpiai bajnoki címet is külső segítséggel, egy lengyel szakember vezetésével érték el. „Capousek nagy szaktekintély, nem tudjuk, pontosan mi lesz a feladata. Meglepődnék, ha szövetségi kapitányként az egész sportágat felügyelné” – tért ki a német edzőre Angyal Zoltán.
Amikor azt kérdeztük tőle, hogy a magyar pozíciókat fenyegethetik-e a kínaiak, óvatos nemmel felelt: „Ebben a sportágban három-négy év alatt szinte lehetetlen a semmiből kitűnni, igaz, erre éppen a kínaiak már szolgáltattak példát. Női négyesük volt már világbajnoki bronz-, sőt ezer méteren ezüstérmes is, a következő évre aztán eltűnt a süllyesztőben. Ám minden jel arra utal, a kínai sportolók – nem csak kajak-kenuban – mindent támogatást megkapnak Pekingig. Ha a német precizitás, szervezőkészség párosul az ottani katonás fegyelemmel, abból különleges dolgok kisülhetnek.” Angyal Zoltán elárulta, őt mégsem a támogatásnak ez a formája nyugtalanítja. A tudományos háttér a sportban kétértelmű kifejezéssé vált. Doppingszer és engedélyezett táplálékkiegészítő között nagyon vékony a határmezsgye, amelyen ráadásul a kivételezetteknek könnyebb az átjárás. „Olaszországban edzőtáborozunk, nálunk éppen tegnap jártak a doppingellenőrök mindenféle bejelentés nélkül. Kínában ezt nem tudják megtenni” – említett konkrét példát kételyeire a magyar szövetségi kapitány.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.