Bevezetésképpen azonban menjünk vissza az időben, mert a múltidézés is kijár a sportágnak. A Magyar Motorkerékpárosok Szövetsége már 1906-ban megalakult, s bajnokaink 1926-tól rendszeresen indultak a nemzetközi versenyeken is, szóló- és oldalkocsis kategóriában. Az első hazai Grand Prix-t 1948-ban három géposztályban rendezték: a 350, az 500 köbcentis és az oldalkocsis motorok számára.
Az ötvenes években már jóval több géposztály volt, 1956-ig a nők számára külön versenyeket rendeztek, ekkor azonban ezeket törölték, mondván, hogy a gyengébb nem szervezete rosszul viseli a motorozást, az erős rázkódás súlyos károsodásokat okozhat. (Akármilyen nagy is ma már az egyenjogúság, a nők a versenymotorozásba azóta se tértek vissza.)
A magyar motorozás hőskora a Csepel motorok jegyében telt, kezdetben a gyári sorozatgépeket alakítottak át versenyzésre. Az első komolyabb versenymotorok, a kis kategóriájú, 125 köbcentis MZ-k 1957-ben jelentek meg nálunk. A 60-as évek végén a világmárkák – Yamaha, Suzuki – feltűnésével alaposan feljavult a hazai géppark, és ez versenyzőink nemzetközi eredményeiben is megmutatkozott. Szabó II László MZ-vel, majd Yamahával szerzett vb-futamokon öt második és hét harmadik helyezést, a 70-es években pedig a legendás Drapál János, aki kora egyik legjobb motorosának számított a világon, Yamahájával négy világbajnoki futamon győzött: 1971-ben a Csehszlovák Nagydíjon a 250 köbcentis, 1972-ben a Jugoszláv és az Osztrák Nagydíjon, 1973-ban ismét az Osztrák Nagydíjon a 350 köbcentis kategóriában végzett az első helyen. Ám afféle magányos harcos volt, aki évente csupán néhány versenyen állhatott rajthoz a környező országokban, s csak a maga bütykölte széria Yamahájával. Az akkori politikai helyzet nem tette lehetővé, hogy nyugati gyári csapathoz szerződjön, mint ahogy Szabó II-t is hiába hívta a Honda. Drapál 1972-ben azonban úgy is hetedik lett a vb-n, hogy csak öt futamon indult.
Hatszor nyerte meg a szocialista országok Béke és Barátság Kupáját, s 1971-től 1984-ig kilenc magyar bajnoki címet szerzett. Egy évvel az utolsó után, 1985. augusztus 15-én, 37 évesen a pöstyéni versenyen életét vesztette; korrigálta a motorja megcsúszását az egyik kanyarban, ahonnan kifelé jövet már gyorsított, de egy vászonnal eltakart, s így láthatatlan gumifalnak vágódott… Halála a hazai gyorsasági motorsportot hosszú évekre visszavetette, s jobbára csak a salakmotoros szakágban hallattunk magunkról.
Mígnem eljött a 2001-es esztendő, és Talmácsi Gábor révén újra volt magyar indulója a gyorsasági világbajnokságnak. Esetében sokkal inkább a tehetség dominált, mint az, hogy ma divatosan „bevásárolta” volna magát a olasz Racing Service csapatába. Húszévesen meg is hálálta a bizalmat, a tizenhat futamból tizennégyen célba ért, 34 pontot szerzett, a vb-t a 18. helyen zárta. 2002-ben a szintén olasz Italjet Racing Teamhez került, ám innen a „kedvezőtlen technikai feltételek” miatt a német Sachsen Hondához igazolt. A csere hozadéka: vb-22. hely 20 ponttal, s pályafutása eddigi legjobb eredményeként 4. hely a Brazil Nagydíjról, Rio de Janeiróból. A következő évben a Aprilia Racing színeiben 70 pontot gyűjtve a 14. lett a világbajnokságon, tavaly pedig a Semprucci Malaguti Racing gyári csapata első számú pilótának szerződtette, de az áttörés nem sikerült, a vb-n csak 17. lett 43 ponttal.
Amint Talmácsi internetes honlapjáról megtudhatjuk, „a 2005-ös folytatással kapcsolatban a döntéssel az utolsó percig kivárt a versenyző, jobbnál jobb ajánlatot kapott a Derbitől, a Gilerától, a Hondától, de végül a RedBull KTM vitte el a pálmát”. Vagyis Talmácsit, aki így a mezőny egyik legerősebb gyári csapatához került – életkorát is tekintve: jó időben, jó helyre –, s a szakértők szerint az idei szezonban akár világbajnok is lehet. (A gyorsasági vb-nek Talmácsi Gábor mellett még két magyar indulója van, a 125 kcm-es kategóriában a 20 éves Tóth Imre a Road Racing Team Hungary színeiben Apriliával, a 250 kcm-ben a 24 éves Rizmayer Gábor az UGT Kurz Teamnél Yamahával versenyez.)
Tény, hogy Talmácsi a szezon előtti teszteken kiválóan szerepelt, mint ahogyan a nyitó Spanyol Nagydíjon is: Jerezben 5. lett a 41 fős mezőnyben. „A futóművel ugyan akadtak gondjaim, a motor azonban annyira jó, hogy tudtam tartani a helyemet. Nagyon várom a portugál GP-t, egy ilyen motorral, mint a KTM és egy ilyen fantasztikus csapattal, mint ami most körülvesz, bármi megtörténhet…” – nyilatkozta Talmácsi Jerez után.
Április 17-én Estorilban a hatodik helyről rajtolt, de a második körben vezetett! Ekkor azonban megcsúszott egy vízfolton, hatalmasat bukott, a mögötte érkező Lüthi elgázolta, s örülhetett, hogy kisebb zúzódásokkal megúszta a kalandot. A bukást visszanézve maga Talmácsi is megdöbbent, hogy mekkorát esett, és köszönetet mondott a svájcinak, hogy fékezett, és nem ment keresztül rajta.
A másfél hét pihenő pedig nagyon jól jött számára, mert a hét végén messzire kell mennie, a gyorsasági motoros világbajnokság ugyanis a Kínai Nagydíjjal folytatódik, Sanghajban. S ha azt mondjuk, hogy itt Talmácsi is messzire juthat, akkor ez alatt nem csak azt értjük, hogy a második körnél tovább.
Rossinak jól megy. A motoros gyorsasági vb-n csúcsot, a „királykategóriának” nevezett MotoGP jelenti, ahol jelenleg a legnagyobb sztár a hatszoros világbajnok olasz Valentino Rossi. A Gauloisese Yamaha Teamnél tavaly 13,5 millió euró volt a fizetése, de a szponzori bevételeivel együtt 20,1 milliót gyűjtött össze, s ezzel ő volt a legjobban kereső olasz sportoló. (A listán második helyezett Christian Vieri, az Inter csatára, 10,8 millióval.) Rossi 1997-ben a 125, 1999-ben a 250, 2001-ben az 500 kcm-esek között, a elmúlt három évben pedig már a MotoGP-ben lett világbajnok. A korábbi 500 kcm-es kategóriát a 2002-es szezontól nevezik MotoGP-nek, mert a kétüteműek mellett már négyütemű, maximum 990 kcm-es motorok is indulhatnak a sorozatban.
