Elhunyt Szusza Ferenc

A magyar sport, sajnos, éppen olyan, mint a magyar élet: sokkal több a temetés, mint a születés. A közelmúltból Czibor Zoltán 1997-ben, Deák Ferenc 1998-ban, Tichy Lajos 1999-ben, Hidegkuti Nándor 2002-ben, Baróti Lajos tavaly karácsonykor, Bene Ferenc és Dalnoki Jenő ez év elején, tegnap pedig Szusza Ferenc távozott közülünk végleg. Vészesen fogyatkoznak a magyar labdarúgás nagy korszakának egyéniségei, és sehogy sem mutatkozik az utánpótlás. Talán emiatt is érezzük torokszorítóan úgy, hogy egy-egy hős elhunytával a magyar futball egy darabja is meghal.
Az 1923-ban született Szusza Ferenc szerencsés és egyben szerencsétlen korszakban rúgta a labdát. Szerencsésben, mert az Aranycsapat generációjához tartozott, szerencsétlenben, mert előtte és utána is alighanem kihagyhatatlan lett volna a válogatottból, akkor viszont a nálánál csupán egy évvel idősebb Hidegkuti Nándor mögött – időben inkább előtt – címeres mezben csak 24-szer jutott szóhoz. S bár kortársai nagy sikereiből kimaradt, 18 gólt így is szerzett piros-fehér-zöldben.
Lila-fehérben 1941 és 1960 között 463 élvonalbeli találkozón pedig 397-et, amit a mai napig világcsúcsként tartanak számon a sportstatisztikusok. Az Újpesttel négy bajnoki címet (1945, 1946, 1957, 1960) szerzett játékosként. Edzőként ugyanez sem a Megyeri úton (1963–65, 1981), sem Győrben (1962–63) nem adatott meg neki, ennek ellenére trénerként is fogalommá vált. A sors szeszélye folytán nem is annyira Magyarországon, hanem Lengyelországban és még inkább Spanyolországban. A Gornik Zabrzét bajnoki és kupagyőzelemre vezette 1970-ben és ’71-ben, ám a legnagyobb sikerei aranyérem híján is a Betishez fűződnek. 1972 és 1977 között edzette Sevilla népszerűbb csapatát, ott a mai napig nem feledik. Ezt bármelyik arra járó magyar futballrajongó megerősítheti. Elismerést, sőt bámulatot nem csak kiváló szakmai munkájával váltott ki. Mesélik, tízből átlagosan hétszer képes volt úgy megrúgni a kezdőpontra állított labdát, hogy az a gólvonalon áthaladt, de a hálót nem érintette. A történet hűen jellemzi a magyar labdarúgás egykor volt legendáriumát.
Szusza Ferenc, ha akarja, ha nem, örökre velünk lesz a mai sivár futballban is. A felújított Megyeri úti stadion 2003 októbere óta ugyanis az ő nevét viseli. Az újpestiek úgy ápolhatják a legméltóbban az emlékét, ha a felnövő korosztályoktól elvárják azt a sportágtörténeti minimumot, hogy tudják, ki is volt Szusza Ferenc.