Győzelmi jelentés

Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke a sportnapilapnak adott múlt heti interjújában kifejtette, hogy egy bizonyos szint alatti kérdésekre semmit nem válaszol. Hasonló stílusban azt felelhetnénk, bizonyos szint alatti ügyekre nem kérdezünk rá, azokkal nem is foglalkozunk; de ha mindkét fél tartaná magát ehhez a természetesen tarthatatlan állásponthoz, futballunkban megszűnne a kommunikáció. Pedig az MLSZ részéről lassan már csak az létezik, de az legalább orwelli fokon. A hazai labdarúgás irányító szerve nemcsak a belvárosból, hanem egyúttal a valóságból is kiköltözött Kőérberek-Tóvárosba. Honlapján megjelenő és a távirati irodához eljuttatott közleményei útján onnan érintkezik a külvilággal, és olyan gyöngyszemekkel lepi meg az olvasókat, hogy azok felülmúlják az ismert poént, a TASZSZ 1930-as hírét is: „Majakovszkij elvtárs tegnap moszkvai lakásán öngyilkossági kísérletet követett el, de nem találták otthon.” Legyen szó a Mol, az OTP vagy az RTL Klub kiszállásáról, a Ferencvárossal szembeni perben elszenvedett elmarasztalásokról, mindig sikerül megtalálni a megfelelő formulát a felelősség teljes áthárításához és a biztató jövőkép felvázolásához. Jöjjön bármilyen csapás, a végkövetkeztetés rendszerint ugyanaz: mi nem tehettünk róla, de talán jobb is így.
Most például az Adidas nélkül. Mint azt az MTI híre tudatta, a sportszergyártó cég nem kíván élni szerződés adta jogával, és nem tesz ajánlatot az MLSZ-szel kötött, december 31-én lejárt együttműködési szerződés meghosszabbítására, így a közel négy évtizedes kapcsolat lezárult. Az MLSZ interpretálásában ellenben az történt, hogy bejelentkezett egy nagyságrendekkel jobb ajánlatot tévő világmárka, amely az eddiginél összehasonlíthatatlanul kedvezőbb kondíciókkal látja majd el a válogatottakat, és üzletpolitikájával a magyar labdarúgást segíti. A győzelmi jelentés lendülete picit megtörik, amikor a kommüniké egyik mondata szerint az Adidas viszszalépett, majd a következő passzusban az áll, hogy a szövetség elnöksége mindkét lehetőséget messzemenően mérlegelte, de sebaj. Várjuk március közepét, és a diadalmas vetélytárs kilétének felfedését.
No meg persze április 18-át is várjuk. Ekkor ítélik oda Cardiffban a 2012-es Európa-bajnokság rendezési jogát, és mint Kisteleki István a fent említett interjúban leszögezte: akkor sem kíván lemondani az elnöki posztról, ha nem Magyarország (és Horvátország) lesz a házigazda. Igaza van – akkor nem is kell. Elég lesz megfogalmazni egy újabb kiáltványt, amelyben – persze cikornyásabban és érthetetlenebbül – az áll majd: mi mindent megtettünk, de amúgy is így jártunk jobban.
A gondok akkor kezdődhetnek, ha a magyar– horvát pályázat nyer. És erre egyre nagyobb az esély. Ebben az esetben viszont valahonnan, valakikből létre kell hozni egy kompetens sportági vezetést, mert az Európa-bajnokság helyett kevés lesz a kommunikáció. Ha belebukunk az Eb-be, senki sem hiszi el nekünk, hogy pont így szerettük volna, nálunk a kudarc a siker fokmérője.
Úgyhogy Kisteleki István visszatérhetne eredeti tevékenységéhez: felkutathatna egy megfelelő MLSZ-elnököt. Mert ne feledjük, innen indult, aztán a nagy kavarodásban ráakadt saját magára. Azóta senki fel sem vetette neki, és ő sem tért vissza rá: azért, mert Csányi Sándor nem vállalta, szükségből ő lett a végleges megoldás? Miért nem folytatja a keresést?
Hiszen Csányi és Kisteleki között azért van átmenet. Sőt, szinte csak átmenet van.