Dumakanyar

Ezek az olaszok mindent felforgattak. Pedig Vácon olyan szépen, csendesen folydogált az élet. A helyi futballcsapat – látszatra legalábbis – az „addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér” elv alapján működött, és mert Ofella Zoltán ügyvezető igazgató egyre kisebb és kisebb takarókat tudott csak előráncigálni, Gergely Károly vezetőedző egyáltalán nem is nyújtózkodott. Cserébe nem volt semmiféle eredménykényszer; a Dunakanyar-Vác egyenletes tempóban haladt a kiesés felé, tizennyolc fordulón át egy győzelmet aratott, kilenc pontot és tizenkét gólt szerzett, a tréner helye mégis megingathatatlannak tűnt. Sőt, a klubmodell inkább pozitív példaként jelent meg a hazai sajtóban: hangulatos írások számoltak be róla, hogy a játékosok munka mellett futballoznak, különösen az ebédkihordó civil elkötelezettsége volt megindító.
Ebbe a hamisítatlan, minden ízében álságos magyar futballidillbe tenyerelt bele az olasz befektető, Alessandro de Blasi. Aki azzal a képtelen igénnyel állt elő, hogy a csapat maradjon benn az NB I-ben, majd – miután elhűlten nézte végig a tavaszi idénynyitót, a Kaposváron kapott sima hármast – attól sem riadt vissza, hogy beleavatkozzon a szakmai munkába. Pedig, mint Gergely állítja a sportnapilapban, éppen kitaláltak egy rendszert, amellyel elkerülhették volna a kiesést. (Tíz pontra a 14. REAC-tól. Persze ha a szisztéma része volt két rivális is, életszerű a történet, különben aligha.)
Csakhogy akkor már az olaszok rendszere működött. Bizonyos Nicola Scitta szakmai irányításával, napi két, azaz heti tíz edzéssel – az amatőrnek feltüntetett srácok bizonyára szabadságot vettek ki a munkahelyükön, az ebédkihordó pedig talán ellógott két tréning között –, aztán a kispesti 0-6-tal. A hatból három öngóllal, köztük két egészen tetszetőssel, 0-2-nél Scitta öngyilkosan merész taktikai húzásával, amellyel támadásra állította át az addigra a gatyája mellett járó társaságot.
Gergely Károlyt ettől a szombat délutántól számíthatjuk sikeres edzőnek. Hisz már pénteken lemondott. Az új szereposztásban így ő lehetett az áldozat, az olaszok pedig a váci foci szétverői.
Ezzel körülbelül fel is vázoltuk a magyar labdarúgás előtti alternatívát, amely Békéscsabától az előző kispesti menedzsmenten át Sopronig húzódik. Vannak a hazai vezetők, akik nem tesznek mást, csak megélnek, míg el nem porlad a csapatuk, meg persze utána is – legalább egy elszegényedett klubelnököt látnánk! –, vagy jönnek a kalandor külföldiek. Persze mit is várhatnánk? Milyen olasz üzletember és edző lehet az, aki a magyar NB I tök utolsó helyezettjénél akarja megvalósítani önmagát? Pont ilyen.
Akivel garantált a bukás. Viszont roppant hasznos, mert miatta akár egy napon belül is feledhető, hogy nélküle is garantált lett volna.