Az Aranycsapat mint cégér

Különös randevúra volt hivatalos a napokban az Aranycsapat két tagja és további két tagjának egy-egy hozzátartozója: az egri Csutorás pincében tesztelték azokat a borokat, amelyeket a közeljövőben fényképükkel hoznak majd forgalomba.

Egymás zrikálását nem tudják abbahagyni. Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa ül az asztalfőn, mellette Buzánszky Jenő.
– Jenő 1950-ben, a bolgárok ellen volt először válogatott, és már a második percben öngólt rúgott – mondja hamis mosollyal a kapus.
– Nem volt öngól! – tiltakozik sokadszor a bekk –, Dimitrov, a balszélső befelé kanyarodott, és bevágta… Inkább arról beszélj, hogyan ment be a lábad között a labda 1961-ben a jugoszlávok ellen!
A társaság derül, és kérlelné őket: mondják csak, amíg bírják. Akár igaz az anekdota, akár nem. A sokadszor hallott történet is újszerűen hat ezen a helyen: Egerben, a Csutorás pincében vagyunk.
Magyarázatul annyit: a kőkemény Rákosi-korszakban, 1953-ban, abban az évben, amikor a magyar válogatott 90 évi veretlenség után legyőzte Angliát, Puskás Ferenc barátságot kötött egy egri gazdával – hivatalosan „az egyénileg dolgozó szőlőtermelők szakcsoportjának borosgazdájával” –, akit ma a helybeliek csak Csutorás nagypapának titulálnak. A barátságból az lett, hogy ők ketten, még abban az évben Budapesten, az Eötvös utcában, maszek borozót – bocsánat, kocsmát – nyitottak.
A Csutorás unoka emelkedik szólásra:
– Puskás Öcsi és nagyapám barátságának emlékére készítettem el az Aranycsapat borsorozatot, amelyet októbertől hozunk forgalomba.
Az asztalon a borsorozat első négy darabja a válogatott játékosok – Grosics, Buzánszky, Puskás és Zakariás – fényképével. A leglényegesebb tudnivaló az adott labdarúgóról a címkén olvasható, míg az üvegekben négy különböző fajta, igazi egri nedű.
Az asztalnál Grosicson és Buzánszkyn kívül Puskás Ferencné, az özvegy, és Zakariás Ágnes, a középpályás lánya foglal helyet, valamint a Csutorás család tagjai és barátai.
Csutorás nagypapának meggyűlt a baja a rendszerrel. 1951-ben börtönbe csukták, és 1960-ban megismételték, hogy egy életre megtanulja a gazdálkodást. Merthogy mindig gazdasági bűncselekménnyel vádolták. De amikor szabadlábra került, folytatta a szőlőtermesztést. Ennek egyik eredménye volt, hogy 1953-ban kocsmát nyithatott Puskás Öcsivel. A borozót azonban nem nézte jó szemmel a párt adminisztratív osztálya. Az Országos Levéltárban bukkantam rá az alábbi dokumentumra.
„Jelentés.
Sebes elvtárs részére
A Belkereskedelmi Minisztérium Titkárságának átiratával kapcsolatban jelentjük, hogy a Puskás Ferenc kérelmében foglaltak a valóságnak megfelelnek. Puskás 17 000 forintot fektetett a vállalkozásába, amelyet szeretne visszakapni.
Javasoljuk engedélykérelmének pártolását azzal a megjegyzéssel, hogy Sebes elvtárs beszéljen Puskással, hogy ő ne mutatkozzon a bormérő helyiségében, és befektetett tőkéjének visszaszerzése után, vonuljon vissza ettől a vállalkozástól, mely ellene mindig támadó felület lehet.
Kérjük Sebes elvtárs szíves döntését.
Budapest, 1955. XII. 28.
Honti György” [az MLSZ főtitkára – a szerk.]
Nem tudjuk, Puskás Öcsi végül visszakapta-e a tőkéjét, és milyen gyakran fordult meg később az Eötvös utcában, mindenesetre a kapcsolat közte és Csutorás nagypapa között hamarosan megszakadt, mert a válogatott játékos 1956 végén elhagyta Magyarországot. A kocsmát a forradalom után bezárták, egyetlen emlék maradt belőle: egy pad, amelyet a vendégek az egri pincében megcsodálhattak.
Megesett az is – mesélem –, hogy az aranylábúak vereséget szenvedtek. Például 1949 áprilisában Prágában. A 2:5 után nyomott volt a hangulat, ám a vonaton szép lassan oldódott a levertség, és mire magyar földre értek, már dalolt a válogatott alkalmi dalárdája. A kedélyes nótaszó hallatán, az egyik állomáson valaki felszólt az ablakban könyöklő szövetségi kapitánynak: „Inkább futballozni tanította volna meg őket, mint énekelni…”
– Nem én védtem, hanem Turai! – jegyezte meg Grosics.
– Nem én játszottam jobb bekket, hanem Rudas Feri! – mondta Buzánszky.
Először voltak közös nevezőn valamiben.