Joseph William „Joe” Frazier 1945. január 12-én született a manapság alig 12 ezres dél-karolinai városkában, Beaufortban, ahol szegény sorsú szülei kis földjükön gyapotot és görögdinnyét termesztettek. Az 1950-es évek elején vásároltak egy fekete-fehér tévét, s azon az egész família a szomszédokkal együtt gyakran nézett bokszmeccseket. Joe Louis, Sugar Ray Robinson, Rocky Marciano, Willie Pep, Rocky Graziano... Egyszer valaki a kis Joe-t nem a név, hanem az alkat alapján a legendás Joe Louishoz hasonlította, ami örökre szóló muníciót adott neki. Keményen dolgozott 15 éves koráig a földeken, de akkor elhatározta, hogy új életet kezd, felült egy északra tartó távolsági buszra, s könnyes búcsú nélkül távozott otthonról.
Egy év múlva már bokszolt, méghozzá kiválóan, hiszen 1962-ben és ’63-ban megnyerte az amerikai bajnokságot nehézsúlyban, három év alatt mindössze egyszer kapott ki, Buster Mathistól. Éppen Mathis volt az, aki kis híján megakadályozta, hogy elindulhasson az 1964-es olimpián, de aztán a rivális sérülése utat nyitott neki Tokióba, s ott is egészen a dobogó tetejére. Még egy évet lehúzott – veretlenül – az amatőrök között, majd beállt a hivatásosok közé. Sorban ütögette ki az ellenfeleket, Mathison 1968-ban vett revansot, s ezzel egyből világbajnok lett, az éppen „szaporodó” szervezetek közül a New York-inál. 1970. februárjában Jimmy Ellis ellen már a WBC és a WBA vb-öveit is a gyűjteményébe csapta, egyesítve a címeket.
1971. március 8-án a három és fél év inaktivitás után visszatért, Jerry Quarryt és Oscar Bonavenát már lerendezett Muhammad Ali ellen kellett bizonyítania Joe Fraziernek, hogy nem csak úgy „kinevezték” a trónra. Két veretlen nehézsúlyú klasszis, egy tizenöt menetes öldöklő küzdelem a Madison Square Garden kulisszái között: csoda-e, ha ezt tartják azóta is az évszázad mérkőzésének? Úgy kétmillió dollár oszlott szét a felek között, bő húszezren tomboltak a nézőtéren, a jegybevétel bő 1,3 millió dollárra rúgott. Ali megkopott gyorsaságát ravaszsággal pótolta, Frazier viszont tapadt rá rendületlenül. Az utolsó menetben Ali támadásába Frazier belevert egy balhorgot, és a Legnagyobb a padlón találta magát. Feltápászkodott ugyan, de esélyét vesztette a győzelemre, a döntés nem lehetett más, mint egyhangú Frazier-siker. „Nem hagytam, hogy elmozogjon, nem hagytam, hogy gúnyolódjon” – értékelt földhöz ragadtan a 27 éves győztes.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!