Tovább szorongatná a szerbeket az UEFA

Súlyosabb büntetésért fellebbez az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) saját fegyelmi bizottságával szemben a szerbek októberi, botrányos körülmények között véget ért, angolok elleni U21-es Eb-selejtezője miatt.

GB
2012. 12. 26. 18:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az UEFA fegyelmi bizottsága két hete úgy döntött, hogy két szerb edzőt minden futballal kapcsolatos tevékenységtől eltilt két évre. Andreja Milunovic erőnléti tréner esetében a büntetés második évét, míg Predrag Katic segédedzőnél az utolsó hat hónapját három esztendőre felfüggesztette a testület.

A játékosok sem úszták meg az eltiltást: Goran Causic négy, Ognjen Mudrinski és Filip Malbasic három-három, Nikola Ninkovic pedig két meccsen nem léphet majd pályára. Emellett a szerb szövetségnek 80 ezer eurós pénzbírságot is fizetnie kell, továbbá egy U21-es hazai válogatott találkozót zárt kapuk mögött kell megrendeznie az eredeti döntés szerint.

Az angoloknál két játékost büntettek meg: Steven Caulker két, Thomas Ince pedig egy találkozón nem szerepelhet majd. A vendégek 1-0-s előnnyel várták az október 16-i, krusevaci Eb-selejtezőt, amelyen egy 94. percben szerzett üres kapus góllal – a hazaiak hálóőre előrement fejelni egy szögletnél – ismét 1-0-ra diadalmaskodtak, így kiharcolták az Eb-részvétel jogát.


A lefújást követően aztán elszabadultak az indulatok, a két csapat játékosai és vezetői összecsaptak egymással, Danny Rose-t, az angolok színes bőrű védőjét pedig kiállította a játékvezető, mert a szerb szurkolók irányába bombázta a labdát. Később Rose elmondta, hogy már a bemelegítés közben is majomhuhogást imitálva sértegették őt a szerb drukkerek, majd ez a mérkőzés során minden egyes labdaérintésénél megismétlődött. Hozzátette: kétszer kővel is megdobták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.