„2013. január 16-án tárgyalt egymással Karl-Heinz Rummenigge és Jupp Heynckes vezetőedző. Jupp Heynckes (...) nem hosszabbítja meg 2013. június 30-án lejáró szerződését, mivel befejezi edzői pályafutását, és ezt a mai napon hivatalosan is tudatta. Megértjük, elfogadjuk és respektáljuk a döntését, és reménykedünk abban, hogy a szezon második felében még nagyon sikeres lesz a Bayernnel – egyben mindent meg is teszünk ezért. Heynckes utódja a világ jelenlegi egyik legelismertebb és legsikeresebb edzője, a Barcelona volt trénere, Pep Guardiola lesz. Guardiola a 2013–14-es szezontól veszi át a szakmai munka vezetését, és hároméves szerződést írt alá 2016 júniusáig” – áll a közleményben.
„Jupp Heynckes döntését követően – itt teszem hozzá, rendkívüli hálával tartozunk a munkájáért – egyértelmű volt, hogy csak egy Guardiola kaliberű edző jöhet szóba a Bayernnél” – magyarázta a döntést a klub vezetőségének részéről Uli Hoeness.
Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezető igazgatója elmondta: nagyon elégedettek azzal, hogy sikerült Guardiolával megállapodniuk, már csak azért is, mert sok kérője akadt. „Pep Guardiola a világ egyik legsikeresebb edzője, biztosak vagyunk benne, hogy jelenléte nem csak a Bayern Münchent, hanem az egész német labdarúgást is felpezsdítheti” – jegyezte meg.
Nem a pénz döntött
Ügynöke szerint azért választotta a Bayern München labdarúgócsapatát Josep Guardiola, mert a bajor klub vázolta fel a legjobb sportszakmai programot. José Maria Orobitg a spanyol hírügynökségnek nyilatkozva leszögezte: nem a müncheniek ajánlották a legtöbb pénzt. „Guardiola a szervezettsége, a potenciálja és a játékosai miatt döntött e mellett a klub mellett” – folytatta az ügynök.
A Sky Italia korábban meg nem nevezett forrásaira hivatkozva közölte, 99 százalékos bizonyossággal állítható, hogy a Barcelona korábbi sikeredzője angol ajánlatokat kikosarazva a Bayernt választotta következő csapatául, azaz a katalán szakember követi a nyáron a lejáró szerződésű Jupp Heynckest Münchenben.