Armstrong-ügy: akadályozták az igazság kiderítését?

Megdöbbentő, ahogy egyes sportszervezetek kezelik a doppingeseteket, és ez olyan, mintha kecskére bíznák a káposztát.

TK
2013. 01. 31. 10:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tygart egy berlini fórumon jelezte: megdöbbent azon, ahogy egyes sportszervezetek kezelik a doppingeseteket, és ez olyan, mintha kecskére bíznák a káposztát. Hangsúlyozta, hogy a doppingellenes harcban az eddigieknél nagyobb nemzetközi együttműködésre lenne szükség. Kiemelte, hogy vannak sportolók, akik doppingolni utaznak más országokba abban a reményben, hogy ott nem érik utol őket az ellenőrök. „A sport lelkéért küzdünk, amikor harcolunk a doppingolás ellen” – tette hozzá.

Az amerikai bringás az Oprah Winfrey-nek adott tévéinterjúban, amely két hete került adásba, elismerte, hogy pályafutása során tiltott szerekkel élt. Azóta a USADA és Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is felszólította az 1998 után elért összes eredményétől, így hét Tour de France-diadalától és olimpiai bronzérmétől megfosztott Armstrongot, hogy nevezze meg azokat, akik még érintettek a hozzá kötődő doppingbotrányban.

Az UCI novemberben létrehozott egy vizsgálóbizottságot Armstrong botránya miatt, ám ezt ezen a héten azonnali hatállyal feloszlatta, és helyette egy új, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) támogatását is élvező testület felállítását tervezi. A WADA ugyanakkor cáfolta, hogy együttműködne a szerinte arrogáns UCI-val.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.