Bemutatták Jenson Button új autóját

Bemutatták csütörtökön az alapításának 50. évfordulóját ünneplő McLaren Forma–1-es istálló idei versenyautóját.

TK
2013. 01. 31. 15:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MP4-28-as kódjelzésű modellt a két pilóta, a 2009-ben világbajnok brit Jenson Button, valamint új csapattársa, a mexikói Sergio Perez leplezte le a csapat wokingi gyárában. „Annak ellenére, hogy első ránézésre teljesen ugyanolyan, mint a tavalyi autónk, meg kell mondjam, ez most teljesen más” – nyilatkozta Button.

A bemutatót megelőzően az istálló alapítója, az 1970-ben elhunyt Bruce McLaren előtt tisztelegve az elmúlt évtizedek sikert sikerre halmozó McLaren-modelljei tettek néhány kört a gyár mellett kialakított dísztó körül.

A brit csapat tavaly a konstruktőrök között harmadik volt, Button 188 ponttal ötödikként zárt, míg a mostani szezont már a Mercedesnél kezdő Lewis Hamilton – a McLaren 2008-as világbajnoka – 190 ponttal a negyedik helyen végzett az egyéni vb-pontversenyben.

A Forma–1-es istállók közül a McLarent megelőzően eddig csak a Lotus mutatta be idei autóját. A Ferrari és a Force India pénteken, a Sauber szombaton, a világbajnoki címvédő Red Bull pedig vasárnap prezentálja 2013-as modelljét. A Mercedes, a Toro Rosso és a Caterham hétfőn, illetve kedden, a Williams pedig február 19-én tartja bemutatóját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.