Felejtsük el a londoni olimpiát! Rióban robbanthatunk

Nem létezik magyar betegség, sőt honfitársaink mindig mindenhol nyerni akarnak – állítja Lénárt Ágota. A sportpszichológus egészen elképesztő sikert jósol a Riói olimpiára.

– Milyen szinten űzi még a sportlövészetet?
– A sportlövészet egyik ága a számszeríjászat, én is ezt űzöm, a felnőtt-válogatottkeret tagja vagyok. Nagyon örültem, hogy az idei vébén sikerült bejutnom a döntőbe. Az évek alatt felhalmozódott rutin azért ebben a sportban rengeteget számít.

– Szóval számíthat magára pszichológusként a versenyek idején.
– Persze. Ugyanazokat a módszereket alkalmazom, mint a hozzám forduló sportolókon. Magamon és rajtuk mindent kipróbálok, és ami ezekből a legpozitívabb tapasztalat, azokból merítek a következő eseteknél. A sportolók maguk is folyamatosan előreviszik a sportpszichológiai szakmát, hiszen új problémákkal jönnek, nekünk pedig mindig új megoldást kell kieszelnünk. Vannak olyan módszerek, amelyeket a velünk dolgozó sportolók továbbfejlesztettek, de akad olyan is, amelyet ők maguk találtak ki, és működik.

– Önnek van sportpszichológusa?
– Volt. Turnovszki Éva, a Sportkórházból, de ő már nyugdíjba ment. Őszintén szólva saját versenyzésemmel kapcsolatban egy ideje már nem kell tanácsot kérnem.

– Ezen nem lepődöm meg. Az oktatói tevékenységén belül egyébként a sportpszichológia milyen előkelő szerepet tölt be?
– A pszichológia rengeteg ágát tanítjuk az egyetemen, de ez az én szakterületem. Nagyon szeretem, és ha tehetem, akkor ezt tanítom. Hiszem, hogy az autogén és mentáltréningeknek az edzőképzésben is komoly szerepet kell kapniuk, ez szerencsére a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán meg is valósult. Haladni kell a korral!

– Pekingben még csak 2 szakember tartott az olimpiai csapattal, míg Londonban már hatra nőtt a sportpszichológusok száma a fedélzeten. Egyre elismertebb a szakma, nem?
– A londoni csapattal tartó szakemberek közül hárman már sport szakpszichológusként segítették a felkészülést, ez nagyon fontos előrelépés. A MOB-bal megkezdődtek az egyeztetések a létszám növeléséről. Nagyon remélem, hogy a londoni siker megadja a lehetőséget, hogy szervezeti keretek között is működtetni tudjuk ezt a rendszert.

– Mi a véleménye, a klubok, válogatottak is lassan a helyén kezelik végre ezt a tudományágat?
– Az egyéni sportágakban, mivel az egyéni felelősség nagyobb, sokkal komolyabban veszik a szerepét. A sportpszichológia ugyanakkor nem csapat, hanem személyfüggő, és az, hogy egy klub alkalmaz-e szakembert, a szakvezetésen, az edzőn múlik. Sokat lendít a megbecsültségen, ha egy-egy zajosabb siker után a sportoló azt nyilatkozza, hogy a pszichológus nélkül nem nyert volna.

– Tudom, hogy mostanában Gyurta Dániellel és Berki Krisztiánnal példálózik mindenki, de ha kellene mondania egy versenyzőt, aki a legsikerorientáltabb „munkatársa” volt, kit említene?
– Igen, Dani és Krisztián kiemelendő, ők ilyen szempontból már szimbólumnak számítanak. Rengeteg olyan sportoló van, aki nagyszerűen használja a megszerzett tapasztalatot és tudást, és ha egyre többen élnek a lehetőséggel, akkor sok száz, vagy inkább sok ezer Gyurta Dánielünk és Berki Krisztiánunk lehet.

– És, mi a helyzet a külföldi sportolókkal? Mennyiben különbözik a mentális felkészültségük, hozzáállásuk a mieinkhez képest?
– Egyetlen alkalommal dolgoztam együtt külföldi versenyzőkkel. Hét-nyolc évvel ezelőtt Ausztráliában, ahol a melbourne-i sportlövők megkértek, hogy készítsem fel őket a következő világversenyre. A közös munka nagy sikerrel zárult: az ausztrál válogatott bronzérmet szerzett a Brit Nemzetközösségi Játékokon, ami korábban soha nem fordult még elő.

– Az ön érdemeit nem lekicsinyítve: mennyiben játszott közre ebben a sikerben az itthon sokszor hiányolt „nyugati hozzáállás”? Pozitívabb volt a mentalitása az ausztrál lövőknek, mint mondjuk az átlagos magyar sportolónak?
– A magyar sportolók semmivel sem látják negatívabban saját magukat, céljaikat, mint a külföldiek, nincs alapvető probléma a mentalitásukkal. Fontos megjegyezni, hogy az élsportolókkal sokkal könnyebb együtt dolgozni, mint a civilekkel, mert a „hivatásosok” mindig nyerni akarnak. Ez természetesen a magyarokra is igaz.

– Ön 1987 óta dolgozik sportpszichológusként válogatottak mellett. Kik emelkednek ki a prezstizslistán?
– Ismertsége és sikeressége alapján a női kézilabda-válogatott, amellyel Athénben és a férfi kézisek, akikkel pedig Pekingben dolgozhattam együtt.

– Melyik volt az a csapat, amelyikre azt tudná mondani, hogy tökéleteshez közeli mentális állapotban volt?
– Nem szeretnék ilyen alapon kiemelni egyetlen csapatot sem, mert mindegyikkel különböző típusú munkát kellett végezni. Voltak persze olyan gárdák, amelyek közelebb álltak a szívemhez.

– Megkönnyezi azoknak a csapatoknak, egyéni sportolóknak a sikereit, akiket felkészített?
– Természetesen. Mivel az én munkám is benne van az eredményeikben, nem csoda, ha jó értelemben véve valamennyire magaménak is érzem a győzelmeiket, sikereiket. Ezzel persze nem csak én vagyok így, de többi kollégám is.

– Muszáj megkérdeznem, hogy az évtizedek óta hangoztatott „magyar betegség”...
– ...nincs ilyen.

– Nem létezik?
– Mentálisan rosszul felkészített játékos, versenyző vagy csapat létezik, de magyar betegség nincs és soha nem is volt. Mindenki számára hozzáférhetőek a sportpszichológiai módszerek, amelyek segítségével bárki tisztességesen felkészülhet. Egyúttal a magyar betegséggel való foglalatoskodást pedig abba is lehet hagyni örökre.

– Úgy tűnik, Rióba sokkal komolyabb sportpszichológiai támogatással bíró csapat utazhat majd. Ez az eredményekben is megmutatkozhat?
– Lehet, hogy vadul hangzik majd, amit most mondok, de a londoni sikerek dupláját is el tudom képzelni. Ahogyan az is vadul hangzott volna, amit London előtt sejtettem. Én már akkor úgy gondoltam, hogy nem 1-2 aranyban kell reménykednünk, hanem sokkal többen. London előtt az utazó csapat fele jutott el szakemberhez, ráadásul közülük sokan csak egy-egy alkalommal találkoztak pszichológussal, nem volt folyamatos a konzultáció. Ha a sportpszichológiai felkészítéshez sikerül megteremteni a szervezeti kereteket, akkor akár el is felejthetjük a 2012-es játékok eredményeit, mert még annál is fényesebb jövő vár ránk.