Fodor visszavonul

Bejelentette visszavonulását Fodor Zoltán, a pekingi olimpián a kötöttfogásúak 84 kilogrammos kategóriájában ezüstérmes birkózó.

MD
2013. 01. 18. 15:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar szövetség pénteken közölte: az FTC sportolója sorozatos sérülései miatt döntött úgy, hogy befejezi pályafutását. Fodort 2009 óta hátráltatták sérülések folyamatosan. Négy éve kifordult a bokája, majd meghúzódott a dereka, később elszakadt a középső ujjában három szalag, 2010-ben combizomszakadást szenvedett, tavaly pedig az olimpiai kvalifikációs versenyek előtt a gerincével voltak gondok. A 28 éves sportoló most azért döntött a visszavonulás mellett, mert tavaly év végén újabb gerincproblémák jelentkeztek.

A pekingi döntőben az olasz Andrea Minguzzitól vereséget szenvedő Fodor Zoltán ugyanakkor nem szakad el a birkózástól, miután Sike József, az FTC vezetőedzője tréneri állást ajánlott neki. Amint a versenyző a szövetség honlapjának elmondta, jelenleg a TF-re jár, és várhatóan három év múlva lesz meg a diplomája.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.