Janics-saga: a válás elmérgesítené a viszonyt

Elképzelhető, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul – egyelőre meghiúsult – országváltása kapcsán.

TK
2013. 01. 17. 16:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Digisport csütörtöki, Reggeli start című műsorában a sportvezető úgy fogalmazott: ez még nem mérgesítené el az egyelőre korrekt viszonyt a magyar szövetséggel, az esetleges házassági trükközése viszont visszavonhatatlanul igen. Ábrahám elárulta: biztosak voltak a nemzetközi eltiltásban, miután nem születhetett más döntés, de szerinte a „Janics-saga” valószínűleg még nem ért véget.

„Magam is hallottam, hogy Natasáék a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz szeretnének fordulni; keresem az alapot, a jogi indokot, amivel ezt megtehetnék, de nem látom, mit kívánnak támadni a bíróságon. Azt, hogy a cudar magyar szövetség nem adta ki a versenyjogot, amire lehetősége volt a szabályok szerint?” – mondta a főtitkár. Hozzátette: az az eltökéltség, amely a versenypályán a kajakos előnyös tulajdonsága, a tárgyalóasztalnál hátrány, úgyhogy véleménye szerint a leszegett fejjel való előremenése elmérgesítheti az idáig teljesen tiszta és korrekt viszonyt. „Fogadókészség lenne az ő visszakozására, visszatérésére, de őt ismerve ezt kizárom” – tette hozzá a versenyzőként szintén olimpiai bajnok Ábrahám Attila.


„A bírósághoz fordulás Natasa joga, az nem jelentene komoly konfliktust, nem szabadna megsértődni rajta. Ellenben a házassági trükközések bevetésével elmérgesedne a viszony. Ha a fair playt mellőzve hozzámenne egy szerb állampolgárhoz, az már komoly viszolygást keltene. Hogy tervez-e ilyet? Nem tudom, de létező forgatókönyv ez is, olyannyira, hogy kaptunk ilyen impulzusokat a nemzetközi szövetségtől: nézzünk utána, elvált-e már a versenyző, mert ilyen irányú fordulat érződik az ügyben” – jelezte Ábrahám. A főtitkár hozzáfűzte: ennek lenne jó oldala is, ugyanis rádöbbenthetné a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséget (ICF) az átigazolási szabályrendszer tarthatatlanságára.

Távoznak Magyarországról

Több női kajakosunk szánta rá magát országváltásra az elmúlt időszakban, az ő történetüket alább ismerhetik meg:

Benedek Dalma
Csipes Tamara
Paksy Tímea
Sarudi Alíz
Kozák Danuta

Az olimpián még magyar színekben versenyző öttusázó, Tóth Adrienn is távozik Magyarországról.

„A mostani nemzetközi szabályozás bizonyosan tarthatatlan abban, hogy ha valaki az év bármely pillanatában házasságot köt, akkor azonnal mehet, válthat országot, semmit nem számít az állampolgárság sem – ilyet nem látott még a föld. Ez ütközik az olimpiai charta szellemével, a sport és a felkészülés szempontjából vállalhatatlan lyuk van a rendszerben” – közölte a magyar álláspontot Ábrahám Attila.

A főtitkár kitért a másik két, országváltástól eltiltott női kajakos helyzetére is: mint elmondta, Paksy Tímea marad magyar színekben, kapja a Gerevich-ösztöndíjat, Ausztriában él és készül, de indul a magyar válogatóversenyeken, az Ausztráliába készülő Csipes Tamara pedig egyelőre kivár, itthon van, de nem edz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.