Külügy: ne legyen most Budapest-Bamako rali

A Külügyminisztérium rendkívül veszélyesnek tartja az idei Budapest–Bamako rali megrendezését, ezért javasolja annak lemondását vagy elhalasztását.

BuL
2013. 01. 23. 14:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca közleményében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez, az olvasható, hogy tekintettel a közelmúltban Észak-Maliban indított terrorellenes katonai műveletekre, az algériai túszejtő akcióra és „általában a térség biztonsági helyzetének növekvő instabilitására”, a Külügyminisztérium „nyomatékosan felszólítja a szervezőket”, hogy vizsgálják felül az idei rali megrendezhetőségét, a résztvevőket pedig arra kérik, hogy fontolják meg az indulásukat.

Kiemelték, a rali útvonalába eső térségben folyó katonai műveletek, az ott végrehajtott terroristaakciók új, a korábbiaknál lényegesen nagyobb veszélyhelyzetet idéztek elő, ami elsősorban a régióban tartózkodó külföldi állampolgároknak jelent fenyegetést. A legutóbbi algériai túszejtőakció is megmutatta, hogy a terroristák célja nemcsak az áldozatok foglyul ejtése, hanem „az elrettentés és figyelemfelkeltés érdekében az emberi életek kioltása is” – közölték. Hozzátették, „a rendkívül mozgékony” terroristacsoportoknak különösen vonzó célpontot jelenthetnek a nagy létszámú, rangos nemzetközi verseny résztvevői.

A tárca arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországnak – Marokkót leszámítva – egyetlen északnyugat-afrikai országban sincs diplomáciai vagy konzuli képviselete, ezért az állampolgárok konzuli védelme nagy nehézségekbe ütközik. A Külügyminisztérium már 2010-ben is arra kérte a verseny szervezőit, hogy töröljék a rali Marokkón túl eső szakaszát, mert reális veszélynek tartották, hogy a résztvevőket terroristatámadás érheti, és a szervezők törölték is a mali és mauritániai szakaszokat.

Franciaország 12 napja indított katonai intervenciót Maliban a nyugat-afrikai ország északi részét ellenőrzésük alá vonó iszlamisták megfékezésére. Iszlamista fegyveresek január 16-án több száz túszt, köztük több tucat külföldit ejtettek foglyul Algériában egy gázkitermelő telepen annak megtorlásaként, hogy Algéria engedélyezte légtere használatát Franciaországnak a Maliban indított katonai intervencióhoz. Az Algírtól 1300 kilométerre, az ain-amenászi gázmezőn történt tragédiának 67 halottja volt: 37 külföldi és egy helyi alkalmazott vesztette életét, és 29 iszlamista fegyverest lőttek le. Magyarország is állást foglalt már az afrikai konfliktus ügyében: minden erőszakot elítél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.