Lélegzetelállító: hatvan magyar érmet hozott a tavalyi év

Kiss László, az úszóválogatott tisztében újabb négy évre megerősített szövetségi kapitánya bizakodva várja a nyári, barcelonai világbajnokságot.

BuL
2013. 01. 24. 14:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 72 éves Kiss László kapitány – akinek szerdai ülésén egyhangúlag szavazott ismét bizalmat a 2016-ig, a riói ötkarikás játékokig tartó teljes olimpiai ciklusra a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) új elnöksége – pályafutása egyik legsikeresebb esztendejét hagyta maga mögött 2012-ben.

„Valóban nem panaszkodhatok a tavalyi évre, amely a kiemelt világversenyeinket tekintve összesen 60 magyar úszóérmet hozott” – tekintett vissza a múlt esztendőre csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva Kiss László, aki 1991-től a női válogatottnál, 1996 óta pedig a férfiaknál is ellátja a kapitányi teendőket. „Kétségtelenül ott van a legkiemelkedőbb évek között az 1992-es, amikor is az Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás fémjelezte csapattal a három ezüst és egy bronz mellett öt olimpiai aranyat nyertünk, 2012 viszont sikerekben különlegesen gazdag lett, hiszen megcsináltuk a sportági Grand Slamet” – jelentette ki a szakvezető arra utalva, hogy tavaly a londoni olimpia két aranya és egy bronza mellett a magyar úszók halmozták a dobogós helyezéseket a többi világversenyen is, és minden idők legjobb rövid pályás vb-jét és 50 méteres Eb-jét produkálták. A debreceni Európa-bajnokság (9 arany, 10 ezüst, 7 bronz) és a 25 méteres medencébe kiírt isztambuli világbajnokság (3, 4, 3) mellett a chartres-i rövidpályás Eb-n (6, 4, 2) és az antwerpeni ifjúsági Európa-bajnokságon (3, 3, 3) is bőségesen termett siker a magyaroknak. „Soha nem szerepeltünk ilyen széles spektrumon ennyire jól, valódi aranyév volt a tavalyi” – fogalmazott a kapitány, aki bizakodó a folytatást illetően is.

„A szakmai tervek, a nagyon jó elképzelések megvannak, a pénzre még várunk ugyan, de az ígéret él, s mint az egyik legeredményesebb egyéni sportág, reményeink szerint az úszás is megkapja a plusz állami támogatást – mondta, majd így folytatta: – Az idén Barcelona ad otthont a felnőtt-világbajnokságnak, ahol a római vb-hez hasonlatos szép eredményeket várok.”

Az olasz fővárosban 2009-ben Gyurta Dániel és Hosszú Katinka győzött – utóbbi két bronzot is begyűjtött –, Cseh László pedig egy-egy második és harmadik helyezést szerzett, márpedig mindhárman ott lesznek a katalán fővárosban is, ahol ráadásul még mások is kirukkolhatnak szép eredménnyel – beszélt a július-augusztusi vb-vel kapcsolatos várakozásairól Kiss László, akinek „felségvizeihez” immár a nyílt vízi úszók is hozzátartoznak. „Az új területet tulajdonképpen már a londoni olimpia előtt megalapoztuk, amikor is kitaláltam, hogy Risztov Évi készüljön közösen a Gyurta Daniékat felkészítő, Széles Sándor irányította csapattal. Londonban aztán a 200 mellen első Gyurta mellett Risztov is győzött, a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban érdemelve ki az olimpiai bajnoki címet – idézte vissza a múlt nyári ötkarikás sikereket Kiss László, akit pályafutása alatt – számos „dobogós” helyezés mellett – eddig hatszor választottak meg a sportújságírók Magyarországon az Év edzőjének, egyszer pedig a legjobb szövetségi kapitánynak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.