Hiába, napjaink férfi kézilabdázásában kétféle klasszist találni: az egyik szélvész gyors, a másik jegenyemagasságú és bivalyerejű. A szupersztár e kétféle erényt egyesíti. Nekünk, magyaroknak például a 208 centis Nagy László mellett ott a kereken 2 méteresként regisztrált Ancsin és Putics. Tízmilliós merítési lehetőség mellett ott, ahol a vízilabda és a kosárlabda is csábítja a „terminátorokat”, nem is rossz felhozatal. (Lám, Nagy is kosarasként kezdte, Biros Péter ellenben kézilabdázóként, aztán háromszoros olimpiai bajnok pólós vált belőle.) De hogy akkor a nem egészen ötmilliós Horvátország miként képes felvonultatni egy kezdőhetesnyi, legalább 200 centis óriást, és melléjük még négy 195 feletti monstrumot, az rejtély.
Amit persze nem nekünk kell megoldanunk. Momentán úgyis más a feladatunk: szombaton tisztességesen odacsapni Algériának, hétfőre pedig kitalálni, mit tegyünk, ha – a spanyolokhoz hasonlóan – nyolcaddöntős ellenfeleink is követő emberfogással veszik ki Nagy Lászlót. Csütörtökön erre úgy reagáltunk, hogy megbénultunk.
Ennél illene előrukkolni most már valami eredetibbel.
