Nagy-Bujdosó felgyújtotta maga mögött a hidat

Nagy-Bujdosó Nóra azonnali hatállyal felmondta a Hat-Agro Győr női kosárlabdacsapatát működtető Lövér Sport Kft.-nél lévő munkaszerződését az együttes honlapja szerint.

BuL
2013. 01. 18. 18:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elhagyja a győri női kosárcsapatot egyik legnagyobb erőssége, Nagy-Bujdosó Nóra. A tájékoztatásból kiderül, hogy a klub számára érthetetlen a felmondás indoka, mivel a szerződésben foglaltak szerint a korábbi csapatkapitánnyal szemben nincs tartozásuk, és ezt okiratokkal is igazolni tudják. „A klub minden lehetőségében álló jogi lépést megtesz, hogy igazát – akár bíróság előtt is – bizonyítsa.”

A felmondás módját is furcsának találja a bajnoki címvédő együttes vezetése, mert a csütörtöki, bravúros győzelemmel végződött Euroliga-találkozó után éjfélkor érkezett a klubhoz elektronikus levél formájában, amely után másnap, kora reggel a PTE–PEAC játékengedély kiadására vonatkozó kérelme is megérkezett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.