Őrült meglepetés az angol ligakupában

A Bradford City nagy meglepetésre kiejtette az Aston Villát a legjobb négy között, így ötvenegy év után újra negyedosztályú együttes játszhat a ligakupa döntőjében.

BA
2013. 01. 23. 21:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gárda, mely kilenc évvel ezelőtt még az élvonalban szerepelt, 3-1-es hazai sikerét követően 2-1-es vereséget szenvedett idegenben, így 4-3-as összesítéssel nem kis meglepetésre kiejtette az Aston Villát az elődöntőben.

A Bradford City menetelése figyelemre méltó, az Aston Villa mellett ugyanis több Premier League-ben szereplő csapatot is elbúcsúztatott: a 4. fordulóban a Wigan Athletic, a negyeddöntőben pedig az Arsenal együttesét ejtette ki büntetőkkel. Érdekesség, hogy az együttes a saját osztályában csak a kilencedik helyen áll a tabellán. A csapat története egyetlen trófeáját, az FA kupát 1911-ben nyerte, s több mint száz év után játszhat ismét kupafinálét.

Legutóbb, 1962-ben a Rochdale játszhatott negyedosztályúként a ligakupa döntőjében, ám kikapott a Norwich Citytől.

A ligakupa döntőjét február 24-én rendezik a Wembley Stadionban, ahol a szerdai másik elődöntő eredményének függvényében a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea, vagy a szintén élvonalbeli Swansea City lesz a Bradford ellenfele.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.