Pénzhez juthat az olimpiai sportág

Várhatóan nem kerül be az államilag támogatott kiemelt hazai olimpiai sportágak közé a súlyemelés, ezzel együtt is számíthat központi anyagi segítségre.

WL
2013. 01. 29. 18:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erről Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára beszélt az MTI-nek azon az ünnepségen, amelyet kedden rendezett a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) legeredményesebb sportolóinak tiszteletére. „A kiemeltek körének véglegesítése, a részletek kidolgozása még folyik, hogy a 15 milliárd forintos többletforrás jól legyen elosztva, de az érintettek tizenötös mezőnyébe, úgy érzem, nem tud bekerülni a súlyemelés” – fogalmazott a sportvezető, aki ugyanakkor biztatót is tudott mondani az 1896-os első újkori nyári olimpia óta folyamatosan az ötkarikás játékok műsorán szereplő sportág hazai művelőinek és irányítóinak:

„Olyan kategóriákat állítunk fel és úgy, hogy a maradék pénzekből s átcsoportosítások révén jelentős pluszt tudjunk nyújtani a kiemeltek köréből kimaradók számára. Jómagam akár 20-50 millió forintos ilyesfajta támogatást is elképzelhetőnek tartok a súlyemelés részére” – mondta Szabó Bence, aki emellett az utánpótlás javára szolgáló úgynevezett projektfinanszírozásban is lát lehetőséget a sportág segítésére. A főtitkár azt is hangsúlyozta, hogy megítélése szerint a magyar súlyemelés jó kezekben van.

„A szövetség nagyon jó utánpótlásprogramot tett le a MOB asztalára, s a vezetés Dobos Imre elnök irányításával próbálja az egész súlyemelő-társadalmat egy irányba terelni. Ha kis lépésekkel is, de haladnak előre, s ez egy doppingérzékeny sportág esetében nagyra értékelendő” – fogalmazott a főtitkár.

A keddi ünnepségre – amelyhez hasonlót legutóbb húsz esztendeje rendezett az MSSZ – Dobos Imre elmondása szerint félszáznál is több olyan versenyzőt invitált meg a szövetség, aki olimpiai érmes volt vagy felnőtt világ-, illetve Európa-bajnoki dobogós összetettben. Az elnök külön is méltatta a magyar súlyemelés két olimpiai bajnokát, az 1972-ben győztes és a budapesti ünnepségen is megjelent Földi Imrét, illetve az 1980-ban diadalmaskodó, majd 2008-ban hosszú betegség után elhunyt Baczakó Pétert, akinek özvegye vett részt az összejövetelen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.