A köszöntők és az ajándékok átadása után az ünnepelt is megszólalt. „Elnézve ezt a nagy nyüzsgést körülöttem, úgy érzem magam, mintha filmet néznék, de egyben a szereplője is lennék, és nem is mellék-, hanem, úgy tűnik, főszereplője” – kezdte a sok köszöntőt jókedvűen végigálló ünnepelt. „Otthon gondolkodtam, hogy beszéljek-e, mert alapvetően úgy vélem, az ünnepelt hallgasson, de ez egyben egy lehetőség is” – folytatta, majd azon morfondírozott hangosan, hogy ezt a sok dicséretet, amit a jelenlévőktől kapott, nem lehetne-e „bespájzolni”, és később hetenként elővenni belőle. Végül is, mint mondta, abban maradt magával, hogy nem készül beszéddel, csak azt mondja, ami éppen eszébe jut.
„Óriási baj a világban, hogy könnyen »megbüszkülünk«. Ha pedig magunkban találjuk meg a jónak forrását, akkor eltévedünk” – osztotta meg egyik gondolatát, hozzátéve, hogy ő most sem érzi magát másnak, mint annak a 16 éves srácnak, aki Nyíregyházáról elindult. A sok siker, amiben része volt, valamire megtanította. „Az embernek nem sikerre van szüksége, hanem állapotra, amit úgy lehet kifejezni: békesség. Olyan állapotra, amelyben nincs félelem, nincs tanácstalanság. De szavakkal ezt nem lehet átadni, bele kell kerülni” – zárta rövid beszédét. Az este – amelyen megjelent a sportág több olimpiai bajnoka, így Szondy István, Németh Ferenc, Martinek János és Fábián László is – kötetlen hangulatban, vacsorával, baráti beszélgetésekkel folytatódott.
